szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A gazdasági megszorítások miatt saját bevételéből finanszírozza alkalmazottainak egyhavi munkabérét a Miskolci Egyetem - írja az Észak-Magyarország hétfői számában.

Szorosabbra húzta a nadrágszíjat a Miskolci Egyetem, a 7,8 milliárd forintos állami normatívából gazdálkodó felsőoktatási intézmény idei költségvetését ez idáig csaknem 150 millió forinttal kurtította meg az oktatási tárca a gazdasági-pénzügyi krízisre hivatkozva. Az összeg az oktatók, alkalmazottak egyhavi munkabérének felel meg, ezt kell kigazdálkodniuk - olvasható a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében megjelenő napilapban.

Az egyetem vezetői azt nyilatkozták: innovációból, kutatási, szakértői munkákkal juthatnak több pénzhez, ez lehet a fedezete a kényszerűségből elvont összegnek. Ugyanakkor az esetleges további megszorítások már elbocsátásokkal is járhatnak.


hvg.hu Helyi érték

Iskolai gyakorlat: az igazgató házát építették a diákok

Vizsgálatot indított a pécsi főjegyző egy névtelen levél alapján, melynek írója azt állítja, hogy az egyik helyi középiskola diákjai hónapokon keresztül tanítási időben építették az iskolaigazgató házát – értesült a Baranya megyei online. Mint kiderült, nem ő volt az egyetlen, akinek „besegítettek”.

Nagyon kopnak az olimpiai érmek

Nagyon kopnak az olimpiai érmek

A dzsihádból jön, de még nem tudni, hova tart Szíria új vezetője

A dzsihádból jön, de még nem tudni, hova tart Szíria új vezetője

"Nagy történelem" – a tudományos irányzat, amely évmilliárdokra visszamenve kutatja, milyen lesz az emberiség jövője

"Nagy történelem" – a tudományos irányzat, amely évmilliárdokra visszamenve kutatja, milyen lesz az emberiség jövője

Indonézia csatlakozik a BRICS-hez

Indonézia csatlakozik a BRICS-hez