Tetszett a cikk?

Szakmai tevékenységünkben, munkahelyünkön testestül-lelkestül jelen vagyunk, ennek minden támogató és gátló tényezőjével egyetemben. Külsőnk, erőnlétünk, testi adottságaink éppúgy meghatározó, mint belső, személyes tulajdonságaink.

A testi változások, legyenek akár drasztikusak, akár nagyon lassúak, előbb-utóbb érintik munkaképességünket, hatékonyságunkat. Az önismeret, az önelfogadás, az önfejlesztés fontos fokmérője, hogy miként viszonyulunk a tükörben magunkról látott képhez, s mint bánunk testünkkel, adottságainkkal, s az ezzel igen szoros korrelációban lévő egészségi állapotunkkal, életkorunkkal. Már a fogantatáskor, majd a magzat- és gyerekkorban sok minden eldől, részben a genetikus program, részben a külső-belső hatások eredőjeként. Minél erősebb az akaratunk, s minél nagyobb a magunk felett gyakorolt kontroll, annál nagyobb mértékben válunk felelőssé erőforrásaink, így külső adottságaink menedzseléséért is.

A testalkat, a testsúly, a testtartás és - talán meglepő módon - a színeink azok, melyek meghatározóak a felületes szemlélőben kialakuló első benyomásban. Szakmai alkalmasságunk szempontjából vannak olyan jellemzők, melyek korlátokat szabnak és lehetőségeket teremtenek, következésképpen egyes szakmákban esélyt növelnek: pl. testi erő, jó kiállás, állóképesség, s olyanok is, melyek inkább csökkentik: hanyag tartás, testi gyengeség … s igen, a túlsúly is.

A témáról bővebben a HR Blogon olvashat.

Vállalkozás

Túlóráztatott és alulfizetett dolgozók: tanácsok szakértőtől

Törvényes-e, ha a módosított munkaszerződést úgy íratták alá velünk, hogy a módosítás miatt bennünket ért hátrányos következményekről se szóban, se írásban nem tájékoztattak? Elfogadható-e, hogy azonos végzettségű, azonos munkát azonos munkatapasztalattal végző dolgozók havi alapfizetése között bruttó 30-40 ezer forint eltérés tapasztalható? Szabályos-e, ha az alapórabért úgy számolják, hogy az alapbért a kifizetett órák számával osztják el? Az olvasók kérdéseire Horváth Linda, az Adózóna munkajogásza válaszol.

Karrier

Béremelés helyett extra szabadság

A munka és magánélet egyensúlyára manapság egyre több vállalat figyel, sőt néhányuk már választható cafeteria-elemként extra szabadságot is felajánl dolgozóinak. A Hewitt felmérése szerint 2008-ban csökkent az e juttatást alkalmazó vállalatok száma, pedig nagymértékben növelheti a motivációt és a cég iránti elkötelezettséget.

A koreai zabálógép elment a Fővám téri Nagyvásárcsarnokba, és pont az történt, amire mindenki számított

A koreai zabálógép elment a Fővám téri Nagyvásárcsarnokba, és pont az történt, amire mindenki számított

Jövőre kezdődhet meg Gobbi Hilda pusztuló nyaralójának felújítása

Jövőre kezdődhet meg Gobbi Hilda pusztuló nyaralójának felújítása

Egy lacipecsenyés heteken át mérgezett egy fát fáradt sütőolajjal a pécsi adventi vásáron

Egy lacipecsenyés heteken át mérgezett egy fát fáradt sütőolajjal a pécsi adventi vásáron

Zöld tűzgömböt videóztak le a Balaton fölött

Zöld tűzgömböt videóztak le a Balaton fölött