szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Tovább nőtt a félelem a munkanélküliségtől az elmúlt hónapokban, s mostanra az alkalmazottak és vállalkozók közel fele tart attól, hogy munkanélkülivé válhat - derül ki a TÁRKI Omnibusz kutatás legfrissebb eredményeiből.

Míg 2008 novemberében tíz alkalmazott és vállalkozó közül még kevesebb mint öt félt a "kívül rekedéstől" , addig ezek aránya 2009 márciusában már közel járt az 1992-ben mért legmagasabb értékhez. A rendszerváltást követő években tíz alkalmazottból, vállalkozóból öt-hat tartott attól, hogy nem tud újra elhelyezkedni, ha egyszer munkanélkülivé válik.     
  
Az összegzés szerint sok tekintetben nem változott az, hogy kik félnek az átlagosnál jobban vagy kevésbé a munkahely elvesztésétől: ettől továbbra is a magasabb iskolai végzettségűek tartanak a leginkább, míg az alacsony iskolai végzettségűek a legkevésbé.
 
Ugyanakkor 2008 novemberéhez képest van, amiben megváltozott a munkahely elvesztésétől való félelem társadalmi háttere: míg négy hónappal ezelőtt inkább a férfiak, most inkább a nők félnek jobban állásuk elvesztésétől. 
 
Míg tavaly novemberben az ötvenes éveikben járók, idén márciusban a harmincas éveiket taposók körében magas az állásvesztéstől nagyon tartók aránya, miközben ebben a korcsoportban magas a munkahely elvesztésétől alig félőké is, a vezetők, a vállalkozók és az értelmiségiek között a korábbinál magasabb a munkájuk elvesztésétől tartók aránya - olvasható az összegzésben.

Tavaly ősszel még a községekben élők, idén tavasszal viszont leginkább a városi lakosság, kisebb mértékben pedig a budapestiek és a megyeszékhelyeken lakók aggódnak a munkahelyeikért, ezzel szemben most a falvakban élők körében tapasztalhattuk az állásukat féltők legkisebb táborát.

MTI Karrier

Divatba jött a munkaerő-kölcsönzés

A válság hatására megnőtt az igény a munkaerő-kölcsönzés iránt, mivel a jelenlegi bizonytalan gazdasági környezetben a vállalatok kevésbé merik felvállalni az új kollégák foglalkoztatásának felelősségét - derül ki a BDO Forte pénzügyi tanácsadással foglalkozó cég felméréséből.

László Éva Lilla Karrier

Árulkodó jelek: miből vehetjük észre, hogy kiégtünk?

Ki ne érezte volna már, hogy elfáradt a motor, munkája már nem okoz örömet, kiégett? A burnout szindrómát évtizedek óta ismerik és kezelik, ám míg külföldön egyre több kutatás lát napvilágot a témában, addig a hazai helyzet aggasztó. Nem veszünk tudomást a tünetekről, legyintünk, majd megoldódik, és csak legvégső esetben kérünk segítséget. Mi vezet a teljes kiégéshez? Szakembereket kérdeztünk.

A budapesti hop on, hop offos jordániai vállalkozó belevág a szállodaüzemeltetésbe is

A budapesti hop on, hop offos jordániai vállalkozó belevág a szállodaüzemeltetésbe is

Hatvankilencszer riasztották a rendőröket tavaly egy családi házhoz, amiben munkásszálló üzemel

Hatvankilencszer riasztották a rendőröket tavaly egy családi házhoz, amiben munkásszálló üzemel

2023 óta 17 szabadon engedett embercsempészt kellett újra börtönbe zárni

2023 óta 17 szabadon engedett embercsempészt kellett újra börtönbe zárni

Ma 75 éves Vámos Miklós

Ma 75 éves Vámos Miklós