Hogyan lett humánmenedzser?

Kántor Anna: Mint sok dolog az életben, ez is véletlenül alakult így, vagy inkább úgy mondanám: én soha nem akartam tudatosan HR-es lenni. A közgazdasági egyetemet is azért végeztem el, mert fogalmam sem volt róla, hogy mit akarok majd csinálni. Úgy gondoltam, ez az az egyetem, aminek később a legnagyobb hasznát vehetem. A diplomaosztás évében már jött is az első gyerek, két év múlva még egy. Akkor nem is tudtam, milyen szerencsés vagyok, hogy így alakult. Látom, milyen nehéz ma azoknak, akik elmennek babázni, és vissza kell jönniük dolgozni. Jó, ha egy-másfél évet otthon lehetnek. Pár évvel később, 1993-ban két gyerekkel, közgazdászként az első munkahelyemet kerestem, amikor az egyik gyógyszerkereskedelmi képviselet vezetője megkeresett, mert office and finance managert keresett. Családias kis cég volt, remek társasággal. A húszfős cégből hamarosan nyolcvanfős kft. lett. Közben kezdett kialakulni a HR: a cégek megismerték, hogy a humánerőforrás-menedzsment miben különbözik az egyszerű személyügytől. Növekedésünkkel egy időben erős pénzügyi részleget kellet létrehozni, és az akkori főnököm - Szutrély Kati - tervbe vette a HR osztály megalakítását is. Hogy eldönthessem, melyikhez lenne kedvem, elküldött egy számomra sorsdöntő tréningre Brüsszelbe. Itt találkoztam először azzal, mi fán terem a humánerőforrás-menedzsment. Éreztem, hogy ezt szívesen csinálnám, 1996-tól vagyok HR-menedzser.

Sokat tapasztalt. Ha csak a pozitívumokra gondol, mit jelent önnek a siker?

Kántor Anna

K. A.: A gyógyszerkereskedelmi cégek a salesből, a marketingből élnek. A szervezeten belül a különböző egységeknek, mint a pénzügy, a HR, az IT vagy a logisztika, tudomásul kell venniük, hogy a többi szervezeti egységek működésének támogatása a feladatuk. Ehhez kellő alázat és intelligencia kell. Nem generálunk közvetlenül üzleti eredményt, de a jó munkával – közvetett módon – hozzájárulhatunk a sikerekhez. A mi feladatunk, hogy megtaláljuk a megfelelő embereket, hogy képezzük, motiváljuk, megtartsuk őket és biztosítsuk a karrierjük fejlődését. Ha lehet, olyan motiváló hellyé kell tenni a munkahelyet, ahol öröm dolgozni, ahol az alkalmazottak büszkék lehetnek arra, hogy egy összetartó csapat tagjai. Egy HR-es – de bármely más munkavállaló is – akkor tudja a cégét hitelesen és őszintén képviselni, ha a cég értékrendjével azonosulni tud.

És hogy mi a siker? Természetesen a pozitív visszajelzés. A HR-ben nem olyan egyszerű számszerűsíteni az eredményeket, mint például az értékesítési területeken, ahol dobozra, fillérre tudom, hogy mi az én munkám eredménye. Azért ezen a területen is vannak mérhető dolgok: a fluktuáció alakulása, a belső karrierfejlődések, az előrelépések aránya. Ezek mellett az emberi gesztusok, elismerések, a „jó szó" esik legjobban az embernek. Az elmúlt években sok pozitív visszajelzést kaptam olyanoktól, akik már dolgoztak más cégeknél. Pár hónap után sokan jelezték közülük, hogy jól érzik magukat, köszönik a felvételt követő támogatást, hogyan segítettük a beilleszkedésüket. A konkrét szakmai elismerés, vagy komolyabb feladat többnyire magától jött, szinte észre se vettem. A Roche-nál 2004-től építettem fel a HR-osztályt. 
 
Mi az, amire a leginkább szüksége van munkája során (képesség, tudás)?

K. A.: Minden nap tanulni kell, és meg kell vizsgálni, hogy mit tettem jól, és mit nem. Az elmúlt tizenöt évben sokkal türelmesebb lettem (de még mindig nem vagyok eléggé türelmes), ez nyilván a korral és a tapasztalattal is jár. Régebben nehezen voltam képes túltenni magam a konfliktusokon, az igazságtalanságokon, ma már sokkal könnyebben megy. Ez nem linkséget jelent, inkább azt, hogy már jjobban tudom, mi az, ami igazán fontos, és mi az, amin felül kell emelkedni.

Azért ennek a hivatásnak is vannak nehézségei, melyek ezek?

K. A.: Egy jó HR-es kitűnő diplomata (is). Gyakran kell kompromisszumot kötni, persze csak egy bizonyos határig. Nem szabad rögtön következtetéseket levonni az első információkból: ezt is a saját hibáimból tanultam meg. Sokszor hamar „ugrottam”, és túl gyorsan döntöttem el, például, hogy egy konfliktusban kinek van igaza. Ma már alaposabban körbejárom a dolgot, több ember véleményét meghallgatom, és csak utána alakítom ki az álláspontomat. A legfelsőbb vezetés elveit kell a szervezeten belül levetítenem, ugyanakkor az emberek érdekeit is képviselem felfelé. Tudnom kell, hogy kinek, mit és hogyan mondhatok, ám mindez nem azt jelenti, hogy nem vagyok őszinte.

A bizalom valóban minden minőségi kapcsolat alapja. Minden irányba megfelelni, bizalmat kiépíteni  úgy, hogy az ember hiteles legyen: egyáltalán nem könnyű.

K. A.: A rossz, kellemetlen, de szükséges dolgokat sajnos sokszor nekünk, HR-eseknek kell levezényelnünk. Ilyen például egy elbocsátás, egy szervezeti átalakítás. A konfliktuskezelésben is részt kell vennünk. Évekkel ezelőtt álmatlan éjszakáim voltak ezek miatt. Bár most is megvisel, ha hasonló történik, megtanultam arra összpontosítani, ami a szervezet érdeke: ha nem lépünk közbe, ha nem változtatunk, lehet, hogy nem lesznek nyílt, fájdalmas összetűzések, viszont sokkal nagyobb kárt okozó elégedetlenség, feszültség alakul ki, ami előbb-utóbb robban. A nehéz vagy kellemetlen döntésekkel legtöbbször jót teszünk hosszú távon, mert ha a kialakult konfliktushelyzeten vagy problémán nem változtatnánk, előfordulhat, hogy az értékes embereink nem bírják tovább, és előbb-utóbb őket veszíthetjük el. Tapasztalatom szerint a HR-kommunikációnak nagy jelentősége van, ma már ismert fogalom, és gyakorlat Magyarországon, míg 5–10 éve azt sem tudták, mi fán terem. A mi felelősségünk, hogy a HR-nek jó imázsa alakuljon ki, rajtunk múlik, hogy a szakma hiteles legyen.

Kinek ajánlja ezt a hivatást?

K. A.: Nagy előny, ha valakinek gazdasági vénája van, van érzéke ahhoz, hogy megértse az üzleti, piaci eseményeket. Ugyanakkor egy humán beállítottságú embernek más területeken lehet nagy előnye: a jó emberismeret, az emberek iránti érdeklődés, nyitottság teheti alkalmassá erre a pályára. Itt olyasvalaki érezheti jól magát, aki szeret segíteni, akinek nem jelent hiúsági kérdést, ha nem ő van a rivaldafényben, csapatjátékos, szeretni és segíteni tudja a csapattársakat és képes őszintén örülni a sikerüknek.

Töttős Györgyi