szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az Európai Unió munkaügyi miniszterei hétfőn Luxemburgban többségükben támogatták a brüsszeli bizottság javaslatát 19 milliárd euró "azonnali" felszabadítására az uniós munkanélküliség elleni harchoz.

A pénzen kívül, amelyet az úgynevezett Európai Szociális Alapból (ESzA) folyósítanának, az uniós foglalkoztatást javító akciótervben olyan intézkedések szerepelnek, mint a fiatalok szakmai képzésének javítása és a mikrohitelezés, amelyre egyelőre további 500 millió euró állna rendelkezésre. Ebből az összegből kis költségigényű hitelekkel segítenék új vállalkozások létrejöttét.
 
Az EU a 2007-2013 közötti időszakban az ESzA-ból összesen 77 milliárd eurót fordít a foglalkoztatás javítására. Az Európai Bizottság azt is szorgalmazta, hogy az uniós cégek teremtsenek több millió fiatalnak lehetőséget képzésre és továbbképzésre, mivel a 25 év alattiak körében a munkanélküliek aránya 17 százalék körül van, ami csaknem kétszerese az aktív korú lakosság egészében regisztrált munkanélküliségnek.


MTI Karrier

Munkahelymegőrző programok 58 ezer állásért

A kormány által az év eleje óta indított különböző programok mintegy 50 milliárd forint keretösszegben segítik a munkahelyek megőrzését, összesen 58 ezer munkahely megőrzését tették, illetve teszik lehetővé - ismertette Budai Bernadett kormányszóvivő az elmúlt félév munkahelymegőrző programjairól készült beszámoló megállapításait csütörtökön, a kormányszóvivői tájékoztatón.

MTI Karrier

Több millió új munkahely az EU-ban

Összesen 2,8 millió munkahelyet jelenthet az Európai Unióban az, hogy a tagországok 2020-ra átlagosan 20 százalékra emelik a megújuló energiaforrások (például a nap- vagy a szélenergia) részesedését energiafelhasználásukban - állapította meg egy tanulmány, amelyet az Európai Bizottság kedden hozott nyilvánosságra Brüsszelben.

Jön az eső, kezdődik a lehűlés

Jön az eső, kezdődik a lehűlés

Erdő Péter megtartotta a konklávé előtti miséjét Rómában

Erdő Péter megtartotta a konklávé előtti miséjét Rómában

Újabb részletek derültek ki Trump és Zelenszkij vatikáni találkozójáról

Újabb részletek derültek ki Trump és Zelenszkij vatikáni találkozójáról

Samsung? Google? Ugyan! Saját összehajtható telefont készített egy diák

Samsung? Google? Ugyan! Saját összehajtható telefont készített egy diák