Diákhitel-törlesztés: kik kérhetnek könnyítést?

Törlesztőrészletük mérséklését kérhetik a nehéz helyzetbe került diákhitelesek - jelentette be Kiss Péter társadalompolitikai miniszter Budapesten.

  • MTI
Diákhitel-törlesztés: kik kérhetnek könnyítést?

A könnyítést azok kérhetik, akik vállalják, hogy havonta legalább a minimálbér 6-9 százalékát befizetik. A törlesztés mérséklésére két évig lesz lehetőség a kedden megjelent kormányrendelet értelmében - mondta Kiss Péter. Ez a módosítás azoknak a fiatal diplomásoknak jelenthet majd könnyebbséget, akiknek a válság miatt növekedtek a terhei, és csökkent a jövedelmük. A hitel törlesztőrészlete ugyanis nem fix, hanem a harmadik törlesztési évtől a két évvel korábbi jövedelemhez igazodik. Ha valakinek tehát volt egy jól fizető állása, és most nehezebb anyagi helyzetbe került, annak komoly gondot okozhat a törlesztés.

Csillag Tamás, a Diákhitel Központ vezérigazgatója elmondta, hogy jelenleg 107 ezren törlesztik diákhitelüket, a módosítás közel 60 ezer embert érint, akik már a jövedelmük alapján törlesztenek. Számukra ad lehetőség a jogszabály a könnyítésére.

Aki nehéz helyzetbe került, nem kell mást tennie, mint a Diákhitel Központnál bejelenteni, hogy kevesebbet kíván törleszteni. Ezt már szerdától megteheti, a kérés okát a központ nem vizsgálja. A kérhető összegnek csak az alsó határát rögzítették, illetve azt határozták meg, hogy két évig van erre lehetőség. Csillag Tamás ugyanakkor arra is figyelmeztetett: a lehetőséggel megfontoltan kell élni, hiszen az alacsonyabb törlesztőrészlet miatt tovább is tart a törlesztés.

A diákhitelezés elmúlt nyolc évében közel 270 ezer diák igényelt hitelt mintegy 175 milliárd forint értékben. Költségtérítéses képzésben havi 50 ezer, államilag finanszírozott képzésben havi 40 ezer forintot lehet kérni. A diákhitel a felsőoktatási tanulmányokat folytatók költségeinek mintegy felét fedezheti havonta. Egy adott évfolyamon általában a diákok 20-25 százaléka él a lehetőséggel.


 

 

 
 

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.