Tetszett a cikk?

Gazdasági válságban nem mindegy, hogy a dolgozó és a vezető hogyan éli meg a változásokat, hiszen ez kihat a szervezet fejlődésére is. Egyesek kalandnak fogják fel, és belső félelmeik ellenére fejest ugranak az ismeretlenbe, mások lebénulnak, mivel az ismeretlentől való félelmük nagyobb, mint a változás iránti vágyuk.

A változástól való félelem minden emberben megvan, csak egyesek hagyják magukon eluralkodni, amely később a vesztüket jelentheti, hiszen hátráltatja őket a boldogulásban, fejlődésben, ez pedig az adott szervezetre, az illető környezetére is kihat. Egy évek óta rossz helyzetből, munkakörből kitörni képtelen embernél ugyanúgy fennáll a változástól való félelem, mint egy állását elvesztett embernél, aki képtelen megbirkózni az új helyzettel. Mi történik ilyenkor? Sorsunk a kezünkben van, mégis sokszor nehéz és félelmetes a megfelelő utat kiválasztani.

Siránkozunk, de nem lépünk

Szirmay Ágnes munkapszichológus kifejtette: az emberi léleknek természetes igénye a valamihez való kötődés. Természetes, ha a biztosnak hitt álláshoz, helyzethez ragaszkodunk. Ha egy dolgot megváltoztatunk, akkor az - dominó-elv alapján - az életünk összes területére kihathat, ami félelmet kelthet bennünk. Az érzelmeink - félelmeink, elvárásaink, vágyaink - befolyásolják a számunkra fontos helyzetek átélését, megítélését. Gyakran nem azt éljük át, ami történik, hanem amit rávetítünk. Pedig rá kell jönnünk, hogy ez a "hajó" rég nem az a "hajó", amire a múltban felszálltunk. Sokan álomvilágban élnek, és azt hiszik, hogy biztonságban vannak, miközben a körülmények, feltételrendszerek rég megváltoztak. Gyakori az is, hogy a valós biztonságot vélt biztonságra cseréljük.

A pszichológus szerint nem vagyunk túl jók a változásmenedzsmentben, hiszen itt az élő példa, a válság, amely révén kiderül, hogy azok járnak-e jól, akik dobbantanak, vagy azok, akik kivárnak. A munkapszichológus arra az álláspontra helyezkedett, hogy hosszú távon a változtatni tudók lesznek nyerő helyzetben.

Tartalmi partnerünk a HR Portál. A cikk teljes szövegéért kattintson ide.

Karrier

Miért fontos az érzelmi intelligencia?

Ma már teljesen elfogadott, hogy pénzt és időt áldozunk testünk karbantartására, elmegyünk egy-egy wellness kúrára, ugyanakkor belső harmóniánkért, kapcsolataink ápolásáért keveset teszünk. Pedig érzelmi intelligenciánk (EQ) tudatosításával és fejlesztésével sokkal sikeresebbek lehetünk magánéletünkben és karrierünkben egyaránt.

Zavarba ejtő győzelem: Berki Mazsi egyetlen ütéssel verte meg román ellenfelét

Zavarba ejtő győzelem: Berki Mazsi egyetlen ütéssel verte meg román ellenfelét

The Atlantic-vélemény: Még a Watergate-nél is nagyobb alkotmányos válság törhet ki az FBI leendő vezetője miatt

The Atlantic-vélemény: Még a Watergate-nél is nagyobb alkotmányos válság törhet ki az FBI leendő vezetője miatt

2024 legjobb találmányai: átlátszó tévé, a Huawei csodamobilja és a biciklizés csalókódja

2024 legjobb találmányai: átlátszó tévé, a Huawei csodamobilja és a biciklizés csalókódja

Kati Marton: Hiába csodálja Trump Orbánt, felesleges lenne feladni az amerikai demokráciába vetett hitet

Kati Marton: Hiába csodálja Trump Orbánt, felesleges lenne feladni az amerikai demokráciába vetett hitet