szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az államigazgatásban elrendelt létszámstop a Vám- és Pénzügyőrségnél (VP) is érvényesül - derül ki a szervezet honlapján közzétett tájékoztatóból.

A tájékoztató ismerteti: a VP-nél az üres, valamint a megüresedő álláshelyek nem tölthetők be, a kormányhatározat visszavonásáig nem lesznek felvételi eljárások a testületnél. Korábban Nagy János, a VP országos parancsnoka a sajtónak azt mondta: ha a szervezetet is érinti a rendelkezés, belső átcsoportosítással oldják majd meg a feladatokat. A VP létszáma június végén 7 162 fő volt, az alkalmazottak közül 5799  hivatásos, 1363 közalkalmazotti állományú, az utóbbiak közül 1327 teljes-, 36 pedig részmunkaidős.

A kormányszóvivő július végén jelentette be, hogy az államigazgatásban létszámstopot rendelt el a miniszterelnök. A megüresedő állásokat sem lehet betölteni, és megbízási szerződéssel sem lehet feladatokat kiszervezni a minisztériumokból, illetve a háttérintézményekből. 
  
Az idén ötezer betöltetlen állással számolnak, ami egymilliárd forintos megtakarítást jelent. A létszámstop a rendőrség utcán, illetve bűnüldözésben dolgozó erőire nem vonatkozik, s nem érinti a Magyarország 2011. évi EU soros elnökségéhez kapcsolódó feladatokat végző szakembereket, valamint az uniós foglalkoztatási projektekben dolgozókat sem.


hvg.hu/MTI Itthon

Létszámstop az államigazgatásban: elbocsátások következnek?

Létszámstopot rendelt el a minisztériumokban és háttérintézményeikben, az állami vállalatoktól július 31-vel elbocsátott 262 igazgatósági és felügyelőbizottsági tagot. Arról egyelőre nincs döntés, hogy tovább kurtítják a prémiumokat és a béren kívüli juttatásokat, illetve újabb leépítéseket rendelnek el.

33 gramm, 25 percig repül: hangtalanul deríti fel a terepet az amerikai hadsereg új drónja

33 gramm, 25 percig repül: hangtalanul deríti fel a terepet az amerikai hadsereg új drónja

Hadházy megtapsoltatta a rendőröket, mert „nincs ennél nyomorultabb szakma most Magyarországon”

Hadházy megtapsoltatta a rendőröket, mert „nincs ennél nyomorultabb szakma most Magyarországon”

Szijjártó szerint az EU azért bünteti Magyarországot, mert kiűztük az antiszemitizmust terjesztő migránsokat

Szijjártó szerint az EU azért bünteti Magyarországot, mert kiűztük az antiszemitizmust terjesztő migránsokat

Az amerikai belbiztonsági miniszter kampányol Lengyelországban a jobboldali elnökjelölt mellett

Az amerikai belbiztonsági miniszter kampányol Lengyelországban a jobboldali elnökjelölt mellett