Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Október elsejétől pályázhatnak az érintettek a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központnál (KSzK) arra kétszáz közigazgatási álláshelyre, amelyre kizárólag csak roma diplomásokat vesznek fel. A program költségeit uniós forrásból fedezik.
Bajnai Gordon miniszterelnök szeptember közepén jelentette be, hogy a kormány támogató programmal segíti a diplomás roma munkavállalók elhelyezkedését a közigazgatásban. Akkor úgy fogalmazott: ahhoz, hogy "a nemrég letartóztatott magyar Ku-Klux-Klantól" el lehessen jutni egy magyar Obamáig, sokkal erősebb roma értelmiségi elitre van szükség, olyanra, amely képes a romaintegrációt segíteni.
A pályázók versenyvizsgára felkészítését és vizsgáztatását a KSzK végzi. A központ gondoskodik a konkrét munkakörökhöz kapcsolódó kiválasztási eljárásról is a központi közigazgatási szervek és a regionális hivatalok által jelzett álláshelyekhez szükséges készségek és szakmai tudás felmérésével.
A programban résztvevők elhelyezkedése érdekében már a felkészítéssel párhuzamosan, novemberben elkezdődik az igényfelmérés a közigazgatási intézményeknél. A résztvevők kiválasztására nyílt pályázatot ír ki a KSzK.
A projektet a kormány az Államreform Operatív Program keretében, európai uniós forrásból finanszírozza. A program összköltsége 100 millió forint, amely magában foglalja egyebek mellett a résztvevők vizsgára felkészítését, a vizsgáztatás költségét, a tanfolyamhoz és vizsgához kapcsolódó utazás, szállás és ellátás költségeit. A pályakezdők első éves fizetésére 1 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre, az új munkahelynek további egy évig továbbfoglalkoztatási kötelezettsége van.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.