szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Felére csökkent a képzésüket saját forrásból finanszírozók száma – derült ki az Akkreditált Felnőttképzési Intézmények Országos Egyesületének (AFIOE) friss felméréséből.

Az optimális lehetőségek felhasználásakor már költséghatékony megoldások is dominálnak, ezért jellemző más kapacitások – így a szakképzési hozzájárulás, a Munkaerőpiaci Alap vagy az uniós pályázati forrás – igénybevétele.

Az AFIOE több mint háromszáz akkreditált felnőttképző intézmény bevonásával készült felmérése ezúttal arra kereste a választ, vajon mennyivel esett vissza a képzésüket nem saját forrásból finanszírozó résztvevők száma. Az 50 százalékos csökkenés hátterében egyértelműen a válság és annak hatásai állnak, azonban a képző intézmények, illetve a nyertes uniós pályázatok sokasodása, és egyfajta szemléletváltozás – ami az állami források kihasználását jelenti – is szerepelhet az okok között, legalábbis a válaszok ezt mutatják.

Az állami források egyre keresettebbek, nem véletlen, hogy az intézmények szerint a saját erőforrások mellőzésével első helyre kerülhet a szakképzési hozzájárulás, mint a képzések finanszírozási formája. Egyértelmű a szakképzettség, a valódi tudással bíró munkaerő értéke nehéz gazdasági helyzetben is, hiszen a versenyképességet elsősorban a munkavállalók szakértelme garantálja.

Forrás: FISZ Hírügynökség

Tavaly ismét elszálltak a lakásárak, már van, ahol 2,9 milliós négyzetméterár alatt nemigen kapunk új lakást

Tavaly ismét elszálltak a lakásárak, már van, ahol 2,9 milliós négyzetméterár alatt nemigen kapunk új lakást

Az NGM szerint „vártnál sokkal kedvezőbb”, hogy a kormány csak 2,6 ezer milliárd forinttal költekezett túl 2024-ben

Az NGM szerint „vártnál sokkal kedvezőbb”, hogy a kormány csak 2,6 ezer milliárd forinttal költekezett túl 2024-ben

Próbálták tagadni, de valóban új médiaportfóliót épít a kormány ideológiai agytrösztje

Próbálták tagadni, de valóban új médiaportfóliót épít a kormány ideológiai agytrösztje

Közel egy év sem volt elég az Apple-nek, hogy javítsa az iPhone-ok hibás ébresztőjét

Közel egy év sem volt elég az Apple-nek, hogy javítsa az iPhone-ok hibás ébresztőjét