szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A novemberi eseményen a Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet bemutatja a hazai mélyszegénységről szóló kutatását, itt találkoznak a tanya és falugondnokok, akik a legnehezebb helyzetben, távol eső falvakban és tanyákon segítik az embereket- tájékoztatott Pataki Éva, a Szociális Expo főszervezője.

A Szociális Szakmai Szövetség elnöke a további programról elmondta: a Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat és az Educatio Nonprofit Kft. a fiatalok helyzetéről, a szegénységben, hátrányos helyzetben élő gyermekek érdekében végzett munkájáról ad tájékoztatást. Az SzMM Esélyegyenlőségi szakállamtitkársága által rendezett workshopon leltárt készítenek arról, mit tett a kormányzat a fogyatékos emberek, a nők, a hátrányos helyzetű és roma állampolgárok esélyegyenlőségének érdekében a közelmúltban.

Idén megrendezik a Nemzeti Szolidaritási Csúcsot is, ahol a magyar szakemberek és döntéshozók vitatják meg a válságból való kilábalás lehetőségét. A tavalyihoz hasonlóan idén is ki lehet próbálni számos olyan gyakorlatot, amelyet a szociális szakma ügyfelei és munkatársai számára fejlesztettek ki. Emellett meg lehet ismerkedni a szakmában nyújtott képzésekkel, a képzőintézményekkel is. Iidén is lesz kiállítás, ahol a szociális szervezetek mutatják be eredményeiket, kiadványaikat, projektjeiket.

Már teljesen víz alá került a parajdi sóbánya, a helyiek a felelősöket keresik

Már teljesen víz alá került a parajdi sóbánya, a helyiek a felelősöket keresik

26 033 298 000 forint osztalékot fizet a Mészáros és Mészáros Zrt.

26 033 298 000 forint osztalékot fizet a Mészáros és Mészáros Zrt.

Újra a bizalmatlansági szavazást elbukott Luís Montenegrót nevezték ki portugál miniszterelnöknek

Újra a bizalmatlansági szavazást elbukott Luís Montenegrót nevezték ki portugál miniszterelnöknek

Thürmer Gyulát a nácikra emlékezteti Magyar Péter, Stefka Istvánnál rettegett a diktatúrától

Thürmer Gyulát a nácikra emlékezteti Magyar Péter, Stefka Istvánnál rettegett a diktatúrától