szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A General Motors akár 9-10 ezer állást is megszüntethet európai tevékenységének átszervezése keretében, és sor kerülhet egy üzem bezárására is - közölte Nick Reilly, a GM ideiglenes európai igazgatója.

A GM 20-25 százalékkal lesz kénytelen csökkenteni termelését Európában 3,3 milliárd eurós szanálási programja keretében, amelynek pontos részletei még kidolgozás alatt állnak. A teljes program bemutatására három héten belül sor kerülhet az érintett kormányokkal és szakszervezetekkel történt egyeztetéseket követően. 
   
A GM kész a program egy részét saját forrásaiból finanszírozni, de számít néhány kormány hozzájárulására is. "Megvan a tervünk, de részletekkel egyelőre nem szolgálnék" - nyilatkozta Nick Reilly Londonban, újságíróknak. "Sor kerülhet egy üzem bezárására is, de még nem döntöttünk száz százalékban. Van némi mozgásterünk forrásaink felhasználásában" - tette hozzá.

Új éjjeli melegedő és életmentő pont nyílt Józsefvárosban és Újbudán

Új éjjeli melegedő és életmentő pont nyílt Józsefvárosban és Újbudán

Elon Musk apja szerint a fia megvenné a Liverpool FC-t

Elon Musk apja szerint a fia megvenné a Liverpool FC-t

Májátültetéssel lett rákos, és meghalt egy arizonai férfi

Májátültetéssel lett rákos, és meghalt egy arizonai férfi

Rév Marcell: A Nemzeti Filmintézet lett az új Magyar Labdarúgó-szövetség

Rév Marcell: A Nemzeti Filmintézet lett az új Magyar Labdarúgó-szövetség