szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Sztrájkkal fejezték ki szolidaritásukat szerdán a Total francia olajipari vállalat franciaországi dolgozói: kollegáik előző nap elfoglalták az egyik bezárásra ítélt olajfinomító székházát az észak-franciaországi Dunkerque közelében.

A Total egyik szóvivője elismerte, hogy valamennyi franciaországi olajfinomítót érinti a munkabeszüntetés, amelyben a dolgozók 70-80 százaléka vesz részt. A szakszervezet szerint a tiltakozók aránya meghaladja a 95 százalékot, amely az olajfinomítók mellett érinti a tároló helyeket is, ahol teljesen szünetel az olajipari termékek be- illetve elszállítása.

A dunkerque-i olajfinomítóban 370-en dolgoznak, és több mint négyszáz alvállalkozót is foglalkoztat a telep. A tervezett bezárás elsősorban azért váltott ki vitát Franciaországban, mert a Total az egyik legsikeresebb francia vállalatként 7,8 milliárd euró adózás utáni nyereséggel zárta a tavalyi évet. A bizonytalan helyzet miatt Dunkerque-ben több mint egy hónapja sztrájkoló alkalmazottak közül mintegy 150-en kedden megszállták az igazgatósági irodákat. A szakszervezeti vezetők addig kívánják az olajfinomító irányítási épületeit szimbolikusan megszállva tartani, amíg nem kapnak egyértelmű választ arra, hogy mi vár az üzemre. A párizsi központ ugyanis csak március végére ígért végső döntést a dunkerque-i telepről, ahol már szeptember óta szüneteltetik a termelést. A sztrájkolók szeretnék elérni az olajfinomító újraindítását és arra kérik a kormányt, hogy kezdeményezzen kerekasztal-tárgyalásokat az ország energiafüggőségének kérdéséről és az olajfinomítók jövőjéről. A Total többi dolgozója a dunkerque-i tiltakozók iránti szolidaritás kifejezésére 48 órára csütörtök estig hirdetett sztrájkot.

MTI Karrier

Mindent megbénító sztrájkra készülnek a Lufthansa pilótái

Történetének egyik legnagyobb sztrájkja fenyegeti a Lufthansát: a német légiforgalmi társaság pilótáit tömörítő Vereinigung Cockpit (VC) szakszervezet tagjainak több mint 90 százaléka döntött a munkabeszüntetés mellett. A sztrájkra február 22-től 25-ig kerül sor.

hvg.hu Karrier

Aggasztó munkaerő-piaci előrejezés 2020-ra

A képzett és képzetlen munkavállalók közötti szakadék 2020-ra olyannyira elmélyülhet Nagy-Britanniában, hogy egyesek attól tartanak: kétpólusúvá válik a brit munkaerőpiac. Vagyis lesznek az úgynevezett „elit” állások és a képzettséget nem igénylő, „egyéb” munkák. A témában készült felmérés eredményéről online kiadásában a brit Telegraph is beszámolt.

India újabb támadásról számolt be Kasmírnál, válaszként minden áru importját betiltotta Pakisztánból

India újabb támadásról számolt be Kasmírnál, válaszként minden áru importját betiltotta Pakisztánból

„Nézzen körbe, lát itt drogosokat? Hány zombival találkozott amióta itt van?” – riport Tarnazsadányból

„Nézzen körbe, lát itt drogosokat? Hány zombival találkozott amióta itt van?” – riport Tarnazsadányból

Mekkora lendületben van Európa? És mi a helyzet a magyar IT-szektorral?

Mekkora lendületben van Európa? És mi a helyzet a magyar IT-szektorral?

Magyar Péter válaszolt Gulyás Gergelynek: Tőlünk sohasem fogtok másokat a személyükben bántó állításokat hallani

Magyar Péter válaszolt Gulyás Gergelynek: Tőlünk sohasem fogtok másokat a személyükben bántó állításokat hallani