Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A sikeres állásinterjúhoz nem feltétlenül csak és kizárólag a cég tárgyalójában nyújtott teljesítmény szükséges, számos apró banánhéjon el lehet csúszni már az interjú előtt - olvasható a Worktime cikkében.
Az állásinterjú napján óhatatlanul mindenkiben van feszültség vagy drukk, hiszen egy-egy rossz mondat vagy gesztus alapjaiban befolyásolhatja későbbi életünket. A Worktime blog szerzője bejegyzésében azokat a tippeket gyűjtötte össze, amelyek segítségével az állásinterjúra készülők elerülhetik, hogy szubjektív hiba miatt essenek el a pályázott állástól. Felhívja például a figyelmet arra, hogy akár már az interjú kezdete előtt elbukhatunk. Amint beléptünk az ajtón, onnantól kezdve viselkednünk kell, könnyen lehet, hogy később a recepciós tájékoztatja jövendő vezetőnket arról, mit csináltunk az interjú előtti percekben - írja a blogger. Egy neves távközlési szolgáltató esetét idézve például elmeséli, hogy egy jelölt azért esett el az állástól, mert míg a bejáratnál várakozott a HR-esre, káromkodásokkal tűzdelt magántelefonokat bonyolított, melyekről a biztonsági őr nem felejtett el alkalmas pillanatban beszámolni.
Ha további tippekre kíváncsi, akkor kattintson.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.