Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az APEH és a VPOP dolgozói március 4-én a Pénzügyminisztérium (PM) előtt tiltakoznak elmaradt járandóságuk miatt - jelentették be az adóigazgatási szakszervezetek vezetői kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Michalkó Péter, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Dolgozók Szakszervezetének (ADOSZT) elnöke és Holecz Gábor, a Vám- és Pénzügyőrség Független Szakszervezetének (VPFSZ) elnöke elmondta: szeretnék elérni, hogy a mintegy 22 ezer adóigazgatási dolgozó az elmaradt juttatások kompenzációjaként megkapjon legalább egyhavi illetményt, aminek költsége összesen mintegy 5 milliárd forint lenne. A szakszervezetek a demonstrációval szeretnék kifejezni elégedetlenségüket, és pozícionálni magukat az új kormányzás idejére. A rendszerváltás óta ez lesz a magyar köztisztviselők első önálló demonstrációja, amire több ezer résztvevőt várnak.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.