szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A 20 és 64 év közötti korosztályon belül 75 százalékos foglalkoztatási arányt akar elérni az Európai Unió 2020-ra.

Az EU állam-, illetve kormányfői - kétnapos brüsszeli tanácskozásuk pénteki zárónapján - nyilatkozatot kívánnak elfogadni az elkövetkező évtizedre szóló uniós fejlesztési stratégiáról, amelynek egyik tervezetében számszerűsítik a 75 százalékos foglalkoztatási célkitűzést. Korábbi értesülések szerint vita tárgya, hogy a célok szövegszerű felvázolásán túl már most konkrét célszámokat is előírjanak-e. Ugyancsak szerepel a szóban forgó tervezetben, hogy kutatásra a bruttó nemzeti termék 3 százalékát kell fordítani, a szén-dioxid-kibocsátást pedig 20 százalékkal kell csökkenteni 2020-ig.

E tervezet szerint kikerült a számszerűsített célkitűzések sorából az a követelmény, hogy emeljék 40 százalékra a felsőfokú képzésben részesülők arányát. valamint hogy legkevesebb 20 millió uniós polgárt emeljenek ki a szegénysorsból. Bekerült azonban a szövegbe egy olyan, elvi jelentőségű kitétel, miszerint a produktív és versenyképes mezőgazdaság jelentősen hozzájárul a vidéki területeken a foglalkoztatáshoz és növekedéshez. Az EU 2020 stratégiát, amely a korábbi, lisszaboni stratégiaként ismert, sikertelennek bizonyult hosszú távú fejlesztési programot hivatott felváltani, júniusig kell végleges formába önteni. A tagállamok vezetői évente áttekintik majd a célkitűzések időarányos teljesülését.

MTI Karrier

Hány cég tervez csoportos elbocsátást?

Kissé javulhat a foglalkoztatási helyzet a második negyedévben, mivel az előző negyedhez képest kevesebb munkaadó tervez elbocsátást - derül ki a Manpower Magyarország felmérésből.

hvg.hu Karrier

Mit ígérnek a pártok munkafronton?

Munkahelyteremtés és -megőrzés, a foglalkoztatottak számának növekedése, a pályakezdők elhelyezkedési esélyeinek javítása, új tehetségek felismerése, kiaknázása és megtartása, az atipikus foglalkozatási formák népszerűsítése: nagyjából ezekre terjed ki a pártok programjának foglalkoztatáspolitikai fejezete. Mit ígérnek a választóknak és mennyire rugaszkodnak el programjukban a valóságtól a pártok?

MTI Karrier

Befellegzett az alkalmi munkának: mi lesz április elsejétől?

Több tízezer alkalmi munkás foglalkoztatása és több ezer, a napszámosoknak munkát adó mezőgazdasági üzem termelő tevékenysége kerülhet veszélybe április elsején, mivel betarthatatlan az ekkortól hatályba lépő, az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény - állítja a Magyar Agrárkamara, valamint a Magyar Zöldség- Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB). A köztestület és a FruitVeB arra kérte a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumot, hogy a szakma egyetértése nélkül a jogszabályt ne hirdessék ki.

MTI Gazdaság

Oszkó: a következő kormánynak is nehéz dolga lesz

Magyarország versenyképességét javítja Oszkó Péter szerint, hogy a válság idején elvégezte azt a nehéz feladatot, amelyet a régió országainak majd a konjunktúra időszakában kell megtenniük, ugyanakkor elismerte, hogy a következő kormánynak is nehéz dolga lesz.

Életműdíjat kap Parti Nagy Lajos

Életműdíjat kap Parti Nagy Lajos

Trump oktatásiminiszter-jelöltje egyszer csak felállt a kerekesszékből, és tökön rúgta a férjét

Trump oktatásiminiszter-jelöltje egyszer csak felállt a kerekesszékből, és tökön rúgta a férjét

Hogyan készül a kultfilm? David Fincher a Harcosok klubjának adaptációjával telibe talált

Hogyan készül a kultfilm? David Fincher a Harcosok klubjának adaptációjával telibe talált

Bodrogi Gyula és Vass Angéla között szóba sem került a közös gyerek

Bodrogi Gyula és Vass Angéla között szóba sem került a közös gyerek