Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Egyre aktívabban keresnek hóhért Zimbabwéban, mert még mindig üres az ítéletvégrehajtó állása, pedig már 2004-ben nyugdíjba vonult a legutóbbi kivégző.
A zimbabwei börtönökben ötven elítélt „várja”, hogy végrehajtsák halálos ítéletét, ezért újult erővel keresnek egy hóhért. A foglalkoztatási feltételek között szerepel a középiskolai érettségi, szakmai gyakorlatot ugyanakkor nem követel meg az afrikai ország kormányának illetékes hivatala, amely már hirdetést is fontolóra vett az állás betöltetésére. Külön képzést viszont kap a hóhér, hogy lélektanilag is felvértezhesse magát, értsen a kötelekhez, a csomózáshoz.
1980 - az ország függetlenné válása - óta 78 embert végeztek ki Zimbabwében. Az ítéletvégrehajtó munkarendje elég hektikus, akadt olyan hajnal, amikor négy halálraítéltet is fel kellett akasztani, és voltak hónapok, amikor senkit. Zimbabwéban egyre erősödnek a halálbüntetés eltörlését követelő hangok. Ráadásul 1988-ban - miután Robert Mugabe, Zimbabwe államfője találkozott a II. János Pál pápával - tíz évre felfüggesztették az akasztásokat, majd amikor letelt a moratórium, életfogytiglani börtönbüntetésre módosították a halálos ítéleteket.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.