szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Késésekkel, illetve járatkimaradásokkal kell számolniuk csütörtökön délelőtt a két berlini repülőtér, a Tegel, illetve a Schönefeld utasainak.

A Verdi szakszervezeti szövetség  szervezésében ugyanis kora reggeltől figyelmeztető sztrájkba lépett a két repülőtér földi személyzete, értesülések szerint mintegy kétezer alkalmazott. Az előzetes bejelentés szerint délig tartó munkabeszüntetés oka, hogy egyelőre minden eredmény nélkül zajlottak a bértárgyalások a szakszervezet, illetve a munkáltatók között.

A szakszervezet szóvivője szerint a két berlini repülőtéren jelentős késések, illetve járatkimaradások várhatók. A munkabeszüntetés főként a schönefeldi repülőteret érinti, ahol állítólag 20 járatot töröltek. A Tegel repülőtéren egyelőre 4 járat került törlésre.

A Lufthansa és az Air Berlin légitársaság közölte, hogy saját erőből igyekszik pótolni a földi személyzetet. Az Easyjet légitársaság azonban a hírek szerint nem képes erre. Valamennyi légitársaság arra szólította fel az utasokat, hogy érdeklődjenek a járatok indulásáról, mielőtt elindulnak a repülőtérre.

MTI Világ

Budapesti járatokat is érint a British Airways sztrájkja

A Budapest és London között közlekedő szokásos napi négy repülőgépjárat helyett csak kettő közlekedik a British Airways hétfőn kezdődött ötnapos sztrájkja idején - közölte Náray Vilmos, a légitársaság magyarországi sajtószóvivője.

Jön a Minecraft 2

Jön a Minecraft 2

Magyar Péter Orbán Viktornak: Remélem, elnyerte tetszését az indiai fűszeres konyha

Magyar Péter Orbán Viktornak: Remélem, elnyerte tetszését az indiai fűszeres konyha

Mi lehetséges a játékban? Az Asus azt állítja, hogy új ROG gépei újradefiniálják a választ

Mi lehetséges a játékban? Az Asus azt állítja, hogy új ROG gépei újradefiniálják a választ

Egy munkáltató, amely tényleg megbecsüli a dolgozóit

Egy munkáltató, amely tényleg megbecsüli a dolgozóit