szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Spanyolországban 19,79 százalékra mérséklődött a munkanélküliség a harmadik negyedévben, ami az első csökkenés 2007 második negyedéve óta - közölte az ország statisztikai hivatala pénteken.

A második negyedévi munkanélküliség 20,09 százalék volt. A szakértők a harmadik negyedévre magasabb mértékkel, 20,10 százalékkal számoltak. A kormány azzal számol, hogy a lanyha gazdaság 2011 közepéig biztosan nem teremt érezhetően több munkahelyet. Celestino Corbacho spanyol munkaügyi miniszter nemrég azt mondta, hogy még "három, vagy négy évig" is eltarthat, amíg Spanyolországban a munkanélküliség visszatér a válság előtti szintjéhez. 

Az eurózóna tagországai közül jelenleg Spanyolországban a legmagasabb a munkanélküliség. A válság elején, 2007 harmadik negyedévében még 7,95 százalékkal történelmi mélypontra zuhant a munkanélküliség a lakosság aktív korosztályában. Az idei év második negyedévében már 4645 millió fővel 20,09 százalékra nőtt a munkanélküliség. Az Eurostat uniós statisztikai hivatal legfrissebb adatai szerint augusztusban 20,2 százalék volt a munkanélküliség Spanyolországban, ami az euróövezeti átlag kétszerese.

Az országot a gazdasági válságon túl egy ingatlanpiaci buborék kipukkanása is sújtotta, ám 12 hónapnyi visszaesés után a spanyol gazdaság ismét növekszik, bár az ütem nem túl nagy. A második negyedévben már 0,2 százalékos volt a GDP-bővülés az első negyedévhez képest, és a spanyol kormányfő szerint az idei harmadik negyedben tovább nőtt a spanyol bruttó hazai termék (GDP).

MTI Karrier

Elfogadta a munkaügyi reformot a spanyol parlament

A spanyol parlament kedden jóváhagyta a kormány munkaügyi reformmal kapcsolatos rendeletét, amelynek célja az euróövezet negyedik legnagyobb gazdaságának fellendítése. A rendeletet 168 képviselő támogatta, 8 ellene szavazott, 173-an pedig tartózkodtak.

MTI Karrier

Ahol a kispapák is kapnak szoptatási eltávozást

Szoptatási munkaidő-kedvezményt kap az összes spanyol kispapa, még az is, akinek a felesége nincs állásban. A hispán apák ezt az Európai Unió luxembourgi bíróságának köszönhetik, mely úgy döntött, hogy igazságtalanul hátrányos megkülönböztetése az apáknak, hogy csak anyáknak jár a szoptatási szünet.

Demi Moore vihette haza a legjobb színésznőnek járó Golden Globe díjat, a magyar építészről szóló film is tarolt

Demi Moore vihette haza a legjobb színésznőnek járó Golden Globe díjat, a magyar építészről szóló film is tarolt

Kincses Gyula: Fontolóra kellene venni, hogy a közegészségügyben megvásárolhatóvá tegyék a szabad orvosválasztást

Kincses Gyula: Fontolóra kellene venni, hogy a közegészségügyben megvásárolhatóvá tegyék a szabad orvosválasztást

Teljesen megújult Starshipet tesztelhet napokon belül a SpaceX – eddig példátlan dologra is készül a cég

Teljesen megújult Starshipet tesztelhet napokon belül a SpaceX – eddig példátlan dologra is készül a cég

Újabb ballisztikus rakétát lőtt ki Észak-Korea

Újabb ballisztikus rakétát lőtt ki Észak-Korea