Népszabadság: 600-800 új dolgozót vesz fel a Jabil

Hozzávetőleg 600-800 ember felvételére készül a Jabil tiszaújvárosi üzemébe - írja a Népszabadság, amely szerint a cég ezúttal mérnököket és technológiai szakembereket is keres, és az egész országból toboroznak.

  • hvg.hu
Népszabadság: 600-800 új dolgozót vesz fel a Jabil

A Jabil a hirdetésekben magasan képzett mérnököket, technológus-szakembereket is keres, de a menedzsmentjét is bővíteni kívánja - írja a lap, amelynek Király Zoltán, a vállalat magyarországi ügyvezetője megerősítette, hogy új szerződéseiknek köszönhetően 600-800 új dolgozót vennének fel, köztük 100 magasan képzett technológus szakembert.

A Népszabadság iparági forrásokból úgy értesült, hogy ezúttal is a telekommunikációs iparág egyik meghatározó szereplője bízta meg gyártással a magyar céget, de ezt az információt Király Zoltán nem kommentálta. A Jabil a mostani bővítés után már 9000 főt foglalkoztat majd Tiszaújvárosban, és ezzel könnyen az első helyre kerülhet a társaságon belül az egy telephelyen foglalkoztatottak számát tekintve.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.

Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között

Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.