szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A nagyobb hazai szervezetek és vállalatok döntéshozatali folyamatait a válság az esetek több mint felében a központosítás irányába mozdította el, ugyanakkor a döntések előkészítésben a közvetlen munkatársak véleményének tulajdonítanak legnagyobb fontosságot - közölte egy kutatás alapján az RSM DTM Hungary és a Devise Hungary.

A közös közlemény szerint a Devise Hungary és az RSM DTM Hungary által készített döntéshozói kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogyan, s milyen alapon döntenek a hazai döntéshozók. A válaszadó vezetők inkább a konfliktushelyzeteket felvállalónak értékelik saját fellépésüket, csupán 32 százalékuk érzi úgy, hogy konfliktuskerülő a döntés-előkészítési folyamat során. A kooperáció vagy versengés tekintetében a középutat választók, konszenzust keresők vannak a legtöbben (43 százalék). A válaszadók közel harmada kifejezetten együttműködőnek érzi magát, s kisebbségben vannak a versengő magatartásúak. Vezetői szinten kevéssé jellemzőnek tartják maguk az érintettek az emóció, intuíció alapján hozott döntést, 72 százalékuk inkább racionálisan dönt. 

A döntéshozatal folyamatában jellemzően a demokratikus közelítés kap teret (86 százalék). A nagyobb szervezetek döntéshozatali folyamatait a válság az esetek kevesebb, mint 15 százalékban mozdította el a delegálás irányába, a szervezetek közel harmadánál pedig nem okozott változást e folyamatban a külső gazdasági környezet óriási változása sem. A döntéseket befolyásoló legfontosabb három tényező a pénzügyi helyzet, a tulajdonosi elvárások és a gazdasági jogszabályi környezet változásai, míg a legkevésbé befolyásolók az állás megtartása, a családi helyzet és a kiégéstől való "ódzkodás". 

A válaszadók döntéseik eredményességének tekintetében összességében elégedettek, átlagosan 80 százalékos hatékonyságúnak tartják döntéseiket. "A döntéshozatali folyamatok előkészítésében fokozottan előretört az elektronikus média, azonban egészen meglepő, hogy mire támaszkodnak leginkább információs forrásként a vezetők. Ez a január 25-i Döntéshozók Fóruma konferencián lát majd napvilágot" - idézi a közlemény Kalocsai Zsoltot, az RSM DTM vezérigazgatóját. 

Az érintett döntéshozók ismerik a közösségi média valamely szegmensét, az érintettek fele tájékozódik is ebből a forrásból, a válaszadók fele ugyanakkor tudatosan elzárkózik mindenféle közösségi média használatától - áll a közleményben.

Közel 10 fokos hőmérséklet-különbség alakult ki Budapesten belül

Közel 10 fokos hőmérséklet-különbség alakult ki Budapesten belül

Sérelmezi Donald Trump, hogy beiktatásakor félárbocon lesznek az amerikai zászlók Jimmy Carter halála miatt

Sérelmezi Donald Trump, hogy beiktatásakor félárbocon lesznek az amerikai zászlók Jimmy Carter halála miatt

2024 a legmelegebb év volt 1901 óta

2024 a legmelegebb év volt 1901 óta

Martini Noémi: Magyarország a kacsáké

Martini Noémi: Magyarország a kacsáké