szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Ma kezdik meg munkájukat a Magyar Közigazgatási Ösztöndíj Program résztvevői.

A 270 ösztöndíjas valamely minisztériumban, kormányhivatalban vagy megyei szakigazgatási szervnél kezd hat hónapos szakmai gyakorlatot. Ezt követően, szeptembertől négy hónapon át valamely EU-tagállam közigazgatási szervénél tanulmányozhatják majd az ottani munkát.

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter korábbi tájékoztatása szerint az ösztöndíjprogram mostani fordulójában 233 nem roma származású közigazgatási szakember, pályakezdő mellett 37 olyan roma származású szakember is lehetőséget kapott, akiket még a Bajnai-kormány vett fel a Romák a közigazgatásban nevű program keretében.

Az ösztöndíjprogramot eredményesen teljesítők a program befejeződésekor állásajánlatot kapnak a magyar közigazgatásban, és tisztviselőként folytathatják munkájukat.

Az említett 270 résztvevőn túl 21, már a közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselő is megkapta a lehetőséget, hogy további közigazgatási tapasztalatokat szerezzen az Európai Unióban.

Elemzők szerint a magyar ipar még el sem érte a gödör alját

Elemzők szerint a magyar ipar még el sem érte a gödör alját

A kereskedők üzentek a kormánynak: az árrésstop kiterjesztése sok vállalkozás végét jelentheti

A kereskedők üzentek a kormánynak: az árrésstop kiterjesztése sok vállalkozás végét jelentheti

Nyit a Google: belép a tévé- és filmiparba, indul a 100 Zeros

Nyit a Google: belép a tévé- és filmiparba, indul a 100 Zeros

Puzsér reagált Gyurcsány visszavonulására: 2006 óta először csapást mért Orbán Viktorra

Puzsér reagált Gyurcsány visszavonulására: 2006 óta először csapást mért Orbán Viktorra