Tetszett a cikk?

A felsőoktatási felvételi szabályai négy éve nem változtak, az Oktatási Hivatalhoz mégis minden évben százával érkeznek hiányosan vagy hibásan kitöltött jelentkezési lapok. Van, aki középiskolája OM-kódját, mások a kiválasztott képzés szakirányát felejtik el megjelölni a lapon, sokan pedig egész egyszerűen nem adják időben postára bizonyítványuk fénymásolatát.

A felvételi eljárás díja négy éve nem változott, idén is 9 ezer forint: ezért az összegért három szakot lehetett megjelölni, minden további képzésért plusz kétezer forintot kell fizetni. Kivétel, ha ugyanannak a szaknak az államilag finanszírozott és költségtérítéses változatát írja be valaki a jelentkezési lapra, az eljárási díj szempontjából a két hely egynek számít.

A tipikus hibák

Hogy az elrontott jelentkezési lapok ne a kukában kössenek ki, először csak ceruzával érdemes kitölteni a mezőket, ezután, ha már minden adat stimmel, át lehet írni tollal. A kötelezőnek megjelölt rubrikákat nem szabad üresen hagyni, a szakokat pedig a felsőoktatási felvételi tájékoztatóban meghirdetett módon kell beírni, jelentkezési sorrendben, a képzés összes paraméterét feltüntetve – nem maradhat ki az intézmény és a kar betűkódja, a szak neve, a képzési szint, a munkarend, a finanszírozási forma, valamint a szakirány. Ha ezeket valaki nem jelöli megfelelően, márciusban kap majd egy hiánypótlási felszólítást, amelyben pontosan leírják, hogy mit és hogyan kell javítani.

A leggyakoribb hibákról és a támáról bővebben az Eduline oktatási oldalon olvashat.

Sosem volt ennyi barátunk, és sosem voltunk ennyire magányosak

Sosem volt ennyi barátunk, és sosem voltunk ennyire magányosak

Kedvenc zenésze üzent Orbánnak és nem dicsérte meg, amiért Trump mellé állt Zelenszkijjel szemben

Kedvenc zenésze üzent Orbánnak és nem dicsérte meg, amiért Trump mellé állt Zelenszkijjel szemben

A legfurább Oscar-közjátékot a kapucnis pulcsiban megjelent Adam Sandler adta elő

A legfurább Oscar-közjátékot a kapucnis pulcsiban megjelent Adam Sandler adta elő

Megan Foxszal reklámozzák a Hell jegeskávéját

Megan Foxszal reklámozzák a Hell jegeskávéját