szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Két szakszervezeti tisztségviselőtől vált meg az áruházlánc, kérdés, hogy miért.

Jogellenesen bocsátott el tavaly nyáron két szakszervezeti tisztségviselőt a Tesco - ismerteti a csütörtöki Magyar Nemzet. Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke esetében a pesti, Ivony László alelnök esetében pedig az egri munkaügyi bíróság állapította meg első fokon, hogy a multinacionális vállalat rendkívüli felmondásra vonatkozó indoklása nem állja meg a helyét. 

Az áruházlánc állítása szerint azért menesztették az érdekvédőket, mert arra próbáltak meg rávenni egy súlyos balesetet szenvedett munkavállalót, hogy a balesete körülményével kapcsolatban nyilatkozzon úgy, hogy a munkáltatóval szemben minél nagyobb haszonra tehessen szert.

A Tesco szerint az érdekvédők ezzel megszegték a jóhiszeműség és a tisztesség követelményeit, és ilyenkor nem érvényesek a szakszervezeti vezetőket érintő jogszabályok - derül ki a cikkből. A kirúgott szakszervezetisek már ekkor hangsúlyozták: ők semmi mást nem tettek, mint hogy balesetet szenvedett kollégájukat tájékoztatták kártérítés-követelési lehetőségéről, s arról, hogy milyen jogi lépéseket tehet az ügyben. A KDFSZ szerint a Tesco lépésének oka semmi más nem volt, mint hogy ellehetetlenítse őket - ismerteti a napilap.

Puzsér reagált Gyurcsány visszavonulására: 2006 óta először csapást mért Orbán Viktorra

Puzsér reagált Gyurcsány visszavonulására: 2006 óta először csapást mért Orbán Viktorra

Bűnösnek találták a Robin Hood platánfáját kivágó férfiakat

Bűnösnek találták a Robin Hood platánfáját kivágó férfiakat

Magyar az utolsó remény, hogy békésen le lehessen váltani Orbánt

Magyar az utolsó remény, hogy békésen le lehessen váltani Orbánt

Háttérzene szól ott, ahol dolgozik? Na, az baj lehet

Háttérzene szól ott, ahol dolgozik? Na, az baj lehet