szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Fidesz olyan bérrendszert alakított ki, amelyben 150 ezer ember jól jár a 3 millió 800 ezer aktív keresőből - mondta Katona Tamás, az MSZP elnökségi tagja az MTI-nek vasárnap; a politikus felhívta a figyelmet arra, hogy az új adórendszer igazságtalan, mert a döntő többség számára a bérek csökkennek, és egy nagyon szűk körnek nő a bére.

Az ellenzéki politikus emlékeztetett rá: a Fidesz korábban azt ígérte, megszünteti a "félszuperbruttót", és ez alapján határozza meg a 16 százalékos egykulcsos adót, ám ezt nem tették meg, "innen kezdve ez nem valós adócsökkentés".

Mint mondta, az, hogy 17 százalékról 16 százalékra csökkent az adókulcs a döntő többség számára, valóban egy százalékpontos csökkentést jelent, de közben az  egyéni nyugdíjjárulékot 9,5 százalékról 10 százalékra emelték, ami miatt viszont már csak fél százalékpontnyi a csökkenés. Emellett 20 százalékkal csökkent az adójóváírás - tette hozzá.

Mint mondta, 290 ezer forintos jövedelemig "mindenki rosszul járt", csökkent a nominális keresete, márpedig a munkavállalók 80 százaléka ebbe a kategóriába tartozik. A 350 ezer forint alatt keresők nominális nettó keresete ugyan nem csökkent, de a reálkeresetük igen, és igazán jól az a 150 ezer munkavállaló járt, aki havi 500 ezer forintnál többet keres, nekik ugyanis havi több mint 36 ezer forint nyereségük van - összegezte. Úgy fogalmazott: tulajdonképpen egy "fordított Robin Hood-adót" működtet a Fidesz, mivel az adójóváírás csökkentésével 120 milliárd forintot kivett a relatíve alacsonyabban keresők zsebéből és azt áttette a magas keresetűek zsebébe.

Azzal kapcsolatban, hogy a kormány bérkommandót hozott létre, kijelentette: az "pótcselekvés" és "tudomásul kell venni, hogy piacgazdaságban élünk, a béremelés célja pedig piacgazdaságban nem az, hogy az adórendszer hibáit korrigálja". "Félő, ha ki akarja kényszeríteni a kormány a béremelést, akkor az azzal a veszéllyel jár, hogy lesznek, aki elveszítik emiatt a munkájukat" - szögezte le.

Katona Tamás szerint a bérkommandónak a közszférában kellene kezdenie a munkát, ott ugyanis viszonylag jelentős körben csökkentek a keresetek, ugyanakkor nincs valóságos bérkompenzáció, hiszen nincs is meg annak a jogszabályi alapja, a dolgozók egyelőre "grátisz" kapják a pénzt. Kifogásolta, hogy a kormány a mai napig nem alkotta meg a jogszabályt, ami alapján ebben az évben is "el lehetne téríteni" a közszférában dolgozó, azt megérdemlők illetményét a 100 százalékról.

A politikus közölte: vissza kellene állítani teljes egészében az adójóváírást és a kétkulcsos adót, mert nem lehet elvárni, hogy a kétmilliót és kétszázezret keresők egyformán járuljanak hozzá a közterhekhez. Emellett a gazdaságot a járulékok csökkentésével lehetne segíteni.

Azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz kezdeményezésére az államadósság-növekedés okait vizsgáló parlamenti albizottságot hoznak létre, megjegyezte: nem véletlen, hogy Orbán Viktor miniszterelnök 2001 végéhez hasonlította az államadósságot és azt állította, hogy az a GDP 53 százalékról 80 százalékra nőtt.  A Medgyessy-kormánynak ugyanis azzal kellett kezdenie a munkát, hogy konszolidálja az államháztartás helyzetét, mert a Magyar Fejlesztési Bank, az ÁPV Rt. és még néhány hely "házi kifizetőhelyként működött" - fogalmazott. Hozzátette: az államadósság 2002-ben 56 százalék volt, a kormányváltáskor pedig 78 százalék, ami 22 százalékpontos növekedést jelent.

Elmondta, hogy ebből 4 százalékpontnyi összeg, ezermilliárd forint betétként van elhelyezve a Magyar Nemzeti Banknál; a pénz még az EU-val és az IMF-fel kötött megállapodásból származik. További 12 százalékpontnyi összeg a magánnyugdíj-pénztári vagyon, "amit most készül eltapsolni a kormány", holott az előző kormányok tudatosan vállalták, annak érdekében, hogy a nyugdíjrendszer hosszútávon fenntartható legyen.

Továbbá a Fidesz 2001-ben olyan lakástámogatást vezetett be, amit elsősorban tehetősök, befektetési célú lakásvásárlásra tudtak igénybe venni, ez az összeg a GDP 4 százaléka, és bár láttuk a rendszer hiányosságát, nem gondolkoztunk a visszamenőleges hatályú jogalkotásban - jegyezte meg.

Felhívta a figyelmet arra, hogy 2008-2009-ben mindemellett gazdasági világválság is volt, ennek keretében az országok többségében emelkedett a GDP-arányos államadóság. A jelzett két évben a magyar államadósság-növekedés 12,3 százalék volt, ami az uniós mediánérték közelében van, 2009-re pedig az államháztartási hiányt sikerült 4,4 százalékra levinni.

Harry herceg és Meghan Markle megnyitják 29 millió dolláros villájukat a tűz elől menekülő barátaik előtt

Harry herceg és Meghan Markle megnyitják 29 millió dolláros villájukat a tűz elől menekülő barátaik előtt

Áprilistól a román állampolgároknak sem kell vízum az Egyesült Államokba

Áprilistól a román állampolgároknak sem kell vízum az Egyesült Államokba

40 éves rejtélyt oldottak meg, titokzatos vegyületet azonosítottak az amerikai ivóvízben

40 éves rejtélyt oldottak meg, titokzatos vegyületet azonosítottak az amerikai ivóvízben

Müller Cecília döntheti majd el, hogy egy óvodai, iskolai egészségfejlesztési foglalkozás megfelel-e az Alaptörvénynek

Müller Cecília döntheti majd el, hogy egy óvodai, iskolai egészségfejlesztési foglalkozás megfelel-e az Alaptörvénynek