Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Harvard és két tokiói egyetem áll az École des Mines de Paris 2011-es felsőoktatási rangsorának élén. A francia intézmény minden évben összeállítja listáját azokról az egyetemekről, ahol a világ legnagyobb vállalatainak vezetői végeztek.
A vizsgálat alapja a világ legjelentősebb vállalatainak 2010-es Fortune-listája volt. A kutatók mindössze egy szempontot vettek figyelembe a rangsor összeállításakor: minél több csúcsvezető van az öregdiákok között, annál több pontot kap az adott felsőoktatási intézmény. Például az amerikai Wal-Mart Stores vállalat legfelsőbb vezetője, H. Lee Scott kizárólag a Pittsburg State University-re járt, ezért ez az egyetem teljes pontot kapott. A General Motors vezérigazgatója, G. Richard Wagoner a Duke-on és a Harvardon egyaránt tanult, ezért mindkét egyetem fél-fél pontot kapott.
Idén az amerikai és a japán egyetemek taroltak: az élen álló Harvard eredménye nem meglepő, hiszen a Times Higher Education (THE) és a QS világrangsorában is az első-második helyen szerepel, míg a japán intézmények - köztük a Tokyo és a Keio University - rendszerint kicsúsznak a top 10-ből.
A listáról bővebben az Eduline oktatási oldalon olvashatnak.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.