Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Hiller István humánpolitikai kabinetvezető azt mondta: a felsőoktatás fejlesztésének szükségességében bal- és jobboldali kormányok, konzervatív, liberális és szocialista oktatási miniszterek egyetértettek, ezért is emelkedett 1990 óta a felsőoktatási hallgatók száma majdnem a négyszeresére. Az Orbán-kormány viszont szerinte szakított ezzel a szemlélettel.
Az MSZP szerint a kormány felrúgja azt a magyar politikában húsz éve meglévő konszenzust, hogy a felsőoktatást fejleszteni kell. Hiller István úgy fogalmazott: az oktatási államtitkárság háromnegyed év alatt még egy tisztességes koncepciót sem tudott elkészíteni, így Orbán Viktor nem tehetett mást, mint hogy Hoffmann Rózsa "tarthatatlan javaslatát kidobja az ablakon". Így azonban - folytatta - az oktatáspolitika irányát a gazdasági minisztérium diktálhatja, amely 2013-tól 38 milliárd forintot vonna ki a felsőoktatásból, jelentősen csökkentené a hallgatói létszámot, ezzel súlyos versenyhátrányt okozva Magyarországnak.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Politikai vádiratot készített a Szuverenitásvédelmi Hivatal minden olyan közvélemény-kutató ellen, aki nem a kormány szája íze szerinti eredményeket tesz közzé a pártok támogatottságáról. Kérdés, kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
A miniszterelnök amiatt panaszolta be az ukránokat, mert a Barátság egyik oroszországi elosztóállomását támadták.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
Több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.