Hoffmann tovább bizonygatja, hogy az egyetemeknek nem esik bántódása
A Kaposvári Egyetemen mind a négy kar változatlan képzési struktúrában folytatja munkáját, sem a jelenleg már folyó képzésekben, sem a szeptemberre meghirdetett új szakokban nem történik változás - mondta az intézmény rektora szerdán. Szávai Ferenc ezt azután nyilatkozta, hogy hat másik felsőoktatási intézmény vezetőjével együtt megbeszélést folytatott Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkárral.
"Az egyetem a képzések folyamatosságát garantálja, az új hallgatókat pedig folyamatosan fogadja és várja" - írta Szávai Ferenc, miután hat másik felsőoktatási intézmény vezetőjével együtt megbeszélést folytatott Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkárral a napokban kiszivárgott, a felsőoktatás átalakítását célzó munkaanyag-tervezetről.
A megbeszéléseken az egyetemi vezetők kérdésre az államtitkár közölte, a nyilvánosságra került koncepció csupán olyan elképzelés, amely sem intézményi, sem kari lebontásban nem tartalmaz konkrét intézkedési tervet, és ilyenről a kormány sem tárgyalt - olvasható a közleményben. A kiadott tájékoztató szerint a megbeszélésen részt vevők egyetértettek abban, hogy az intézményrendszer átalakítására, racionalizálására szükség van, de előtte újabb egyeztetés történik, amelyen a Kaposvári Egyetem vezetése is részt vesz majd.
A Kaposvári Egyetem vezetése fontosnak tartja hozzátenni - írta Szávai Ferenc -, hogy "bármilyen forgatókönyv szerint zajlik is majd a kormány felsőoktatási reformja, az bizonyosan hosszú távú koncepció mentén történik, így földindulásszerű változásokra a közeljövőben senkinek nem kell felkészülnie".
Az origo.hu egy héttel ezelőtt írt a felsőoktatás átszervezéséről egy a birtokába került koncepció alapján. Erre reagálva a Kaposvári Egyetem sajtószóvivője aznap az MTI-nek azt mondta: tudomásuk van arról, hogy az oktatási tárca államtitkára egyeztetett a kiemelt egyetemekkel, "a kaposvári nem volt köztük". Hozzátette, ennek ellenére folytatják a háttértárgyalásokat az intézmény önállóságának megmaradásáért.
Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere akkor közleményt adott ki, amelyben azt írta: reméli, hogy egy nem végleges változat került a rektorok elé, mert az szerinte ebben a formájában sok kárt okozna. Úgy véli: érhető, hogy a kormányzat csökkenteni kívánja az államilag támogatott hallgatói létszámot, elhibázott lépés lenne azonban, ha ez a vidéki egyetemi városok rovására történne.