Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Szaúd-Arábiában vasárnap megnyílt a világ legnagyobb női egyeteme - jelentette az al-Arabíja hírtelevízió.
A főváros, Rijád mellett épített intézmény átadási ünnepségén részt Abdallah bin Abdel-Aziz uralkodó, a királyi család és a kormány több tagja. A szaúdi állam több mint ötmilliárd dollárt fordított a felsőoktatási intézmény létrehozására, amely egyidejűleg 50 ezer diáklányt tud fogadni. Az oktatónők és a lányok elektromos meghajtású mini autókon is közlekedhetnek a 800 hektáros campus területén.
A rektornő elmondta: igyekeznek környezetkímélő tevékenységet kifejteni, napelemtáblák segítik az áramellátást, a papírt amennyire csak lehet mellőzik, és helyette korszerű elektronikus adathordozókat és számítógépeket használnak. Az UNECO adatai szerint Szaúd-Arábiában 130 ezren járnak az ország hét egyetemére. A hallgatók 58 százaléka nő. A kormány évente 40 milliárd dollárt költ az oktatásra.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.