szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A vállalkozásoknál foglalkoztatottak április létszáma 37 900-zal haladta meg az egy évvel korábbit, míg a költségvetési szektorban alkalmazott állomány 36 400 fővel csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Egy év alatt 47 ezer fővel nőtt a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál alkalmazottak január-áprilisi átlagos létszáma, a 2,6 százalékos emelkedéssel létszámuk 1 millió 833 ezer főt tett ki - jelentette pénteken a KSH. A gyorstájékoztató szerint a költségvetési szférában dolgozók létszáma az átalakuló közfoglalkoztatási rendszer hatására 4,6 százalékkal 720 ezer főre csökkent. A közfoglalkoztatottak nélkül számított 681 ezer fős létszám csaknem megegyezik a 2010. január-áprilisi adattal. 

A vállalkozásoknál foglalkoztatottak április létszáma 37 900-zal haladta meg az egy évvel korábbit, míg a költségvetési szektorban alkalmazott állomány 36 400 fővel csökkent. Ez utóbbi csökkenésből 29 300 fő a közfoglalkoztatás keretei közül került ki: az itt foglalkoztatottak létszáma 31,6 százalékkal kevesebb, 63,5 ezer fő volt áprilisban. Közülük 15,5 ezer jutott teljes munkaidőben közmunkához, alig ötöde a tavaly áprilisban regisztrált 72 ezer főnek. A nem teljes munkaidőben áprilisban számba vett 48 ezer közfoglalkozott 2,3 szorosa az egy évvel korábbi 20,7 ezer főnek. 

Áprilisban 4,9 százalékkal többen dolgoztak a feldolgozó iparban mint egy évvel azelőtt, de az építőiparban is 1 százalékkal nőtt a létszám. Az oktatási szektorban nem változott az alkalmazottak száma egy év alatt, a humán egészségügy és szociális ellátás területén 5,6 százalékkal kevesebben dolgoznak mint egy éve.

Sokáig tünetek nélküli ez az alattomos májbetegség, ami sokakat érint

Sokáig tünetek nélküli ez az alattomos májbetegség, ami sokakat érint

Financial Times: A Budai Vár felújítása Orbán Viktor politikai céljait szolgálja

Financial Times: A Budai Vár felújítása Orbán Viktor politikai céljait szolgálja

Orbán: Brüsszel Mordor vidéke, a sötét nagyúr ide vette be magát

Orbán: Brüsszel Mordor vidéke, a sötét nagyúr ide vette be magát

A keddi emelés után most nem jön újabb a benzinkutakon

A keddi emelés után most nem jön újabb a benzinkutakon