Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Módosul a pedagógusok túlóra-elszámolása, az eddigi két hónap helyett a jövőben havonta kaphatják meg az időkereten felüli többlettanításért járó óradíjat - közölte az oktatási államtitkárság csütörtökön, utalva a közelmúltban elfogadott törvénymódosításra. A változtatások eredményeként csökkennek az adminisztrációs terhek is.
Az Országgyűlés 307 igen szavazattal, 42 nem ellenében, tartózkodás nélkül fogadta el hétfőn Michl József (KDNP), Sági István és Kucsák László (Fidesz) képviselők önálló indítványát. A közoktatási törvény módosításáról szóló javaslat az oktatásért felelős államtitkárság egyetértésével és támogatásával született meg - írták.
Az államtitkárság közleményében felidézte, hogy az MSZP-kormány 2006-ban vezette be a pedagógus-többletmunka elszámolásának kéthavi időkeretét, ez jogszabályban rögzítette, hogy a munkaidőn belül végzett tanításért csak az időkereten felül teljesített többlettanításért kaphatnak óradíjat a tanárok. Mindez plusz adminisztrációs feladatokat is jelentett több tízezer pedagógusnak, hiszen a legtöbb közoktatási intézményben önálló táblázatban kellett tételesen elszámolni havonta az amúgy is nyilvántartott tanórákkal.
Ez a fölösleges adminisztrációs terheken túl azzal járt, hogy a túlmunkáért járó bért csak két- vagy ennél is több havi várakozás után kapták meg a tanárok és a tanítók. Az új módosítás révén megszűnnek a pedagógustársadalom által méltán sérelmezett szabályozások: csökkennek az adminisztrációs terhek, és hamarabb juthatnak hozzá a túlmunkáért jogosan járó bérükhöz.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.