szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Augusztus 1-jéig beköltözik a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara a most elkészült Zsolnay kulturális negyedbe, amelynek bérléséről megállapodást kötöttek Pécs önkormányzatával. Az egyetem évi ötvenmillió forintot fizet a területért. Szeptemberben 1300 hallgató kezdi meg a tanévet az új helyen.

Tizenhétezer négyzetméternek zajlik a műszaki átadása, ez a teljes egyetemi negyed – mondta az MR1-Kossuth Rádió kedd reggeli vidékmagazinjában Merza Péter, a Pécsi Városfejlesztési Zrt. vezérigazgatója. Annak ellenére, hogy bonyolult munkákat kellett elvégeznie a kivitelezőnek, eddig csak kisebb problémák merültek fel.

Ez a negyed, amely önmagában is világszám, legyen életben – jelentette ki Pécs polgármestere. Páva Zsolt szerint az egyetem ittlétével járó pezsgés, a fakultások és a programok előnyös helyzetet jelentenek a város számára.

Tegnap Schmitt Pál is járt a Zsolnay-negyedben
MTI / Kálmándy Ferenc
Belgiumban arra kérik az embereket, hogy ne egyék meg a karácsonyfájukat

Belgiumban arra kérik az embereket, hogy ne egyék meg a karácsonyfájukat

Az első kínai autógyártó, mely átlépte a 30 milliós mennyiséget

Az első kínai autógyártó, mely átlépte a 30 milliós mennyiséget

Újfajta interneten dolgozik a NATO, ha bekapcsolják, az nagy bajt jelent

Újfajta interneten dolgozik a NATO, ha bekapcsolják, az nagy bajt jelent

Íme az első debreceni BMW jövőbe mutató műszerfala

Íme az első debreceni BMW jövőbe mutató műszerfala