Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A kormány a munkaerőpiac valós igényeihez igazítja a szakképzés rendszerét: a képzési idő a szakiskolákban három évre rövidül, és az eddiginél nagyobb hangsúlyt kap a gyakorlati képzés - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden.
Czomba Sándor elmondta: az NGM szakképzési koncepcióját a kormány már tárgyalta és elfogadta, a törvénytervezet a közigazgatási egyeztetés és a társadalmi vita után, - a közoktatási törvénnyel párhuzamosan - várhatóan késő ősszel kerül az Országgyűlés elé. Hangsúlyozta: a 2012-es tanévtől várhatóan már az új szakképzési rendszerben tanulhatnak a diákok.
Az államtitkár hozzáfűzte, hogy a most szeptemberben kezdődő tanévben már abban a több mint 40 szakmában három éves képzésben is tanulhatnak a diákok, amelyek követelményrendszerét a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) dolgozta ki az NGM felkérésére.
A rendszer átalakítására azért van szükség, mert az utóbbi években távolodtak egymástól a munkaerő-piaci igények és a szakképzés, valamint csökkent a kétkezi munka becsülete - emelte ki Czomba Sándor. Hozzáfűzte: a bizonyítvány sokszor csak elméletileg tette alkalmassá a munkavállalásra a végzetteket, és túl hosszú - 4, 5 vagy akár 6 éves - volt a képzés a szakközépiskolákban.
2012-től a szakiskolákban három évre rövidül a képzési idő, és a diákok a német duális szakképzési modellnek megfelelően nagyobb arányban tanulnak majd gyakorlati tárgyakat. Elméleti, közismereti tárgyak is lesznek, de kisebb - körülbelül egyharmados - arányban. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a 9. és 10. évfolyamon nagy, csaknem 20 százalékos az átlagos lemorzsolódás, ezért is tervezik, hogy az úgynevezett "Híd" programon keresztül segítik a diákok szakmai évfolyamra való belépését.
Czomba Sándor elmondta: az oktatási államtitkársággal, és az MKIK-val szorosan együttműködve dolgozzák ki a képzési követelményeket. A hároméves képzési idő második és harmadik évében a diákok cégeknél, vállalkozásoknál, tanulószerződés keretében sajátíthatják el szakmájukat.
Az intézményi keretekről szólva kifejtette: az új rendszerben megmaradnak a szakiskolák együttműködésében létrejött térségi integrált szakképző központok (tiszk-ek), de a jelenleginél egységesebbé, hatékonyabbá és átláthatóbbá teszik működésüket.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.