Globális ötszázban az ELTE és az SZTE

A világ ötszáz legjobb felsőoktatási intézménye közé idén is bekerült az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem.

  • InfoRádió
Globális ötszázban az ELTE és az SZTE

Az ELTE és a Szegedi Tudományegyetem a 301. és a 400. hely között szerepel a rangsorban, amelyet 2003 óta minden évben összeállít a sanghaji egyetem. A lista készítői százpontos rendszerben értékelik az oktatók és az egykori hallgatók szakmai elismertségét, a publikációk számát és idézési gyakoriságát – olvasható az InfoRádió honlapján.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem a földtudományi képzések listáján a 100. és a 150. hely között végzett, együtt egy berlini, egy japán, valamint egy hongkongi egyetemmel. A vegyészmérnöki képzések kétszázas listáján a Szegedi Tudományegyetem szakjai is szerepelnek, a 150-200. helyezést szerezték meg.

Szegedi Tudományegyetem
MTI

Az összesített sanghaji rangsor élén idén is a Harvard áll – az amerikai egyetem eredménye nem lepte meg az oktatási szakembereket, hiszen három világrangsorában is évről évre az első-második helyen szerepel. A top tízbe került a többi között a Stanford, a Berkeley, a Cambridge, a Princeton, a Columbia és az Oxford is.

A brit egyetemeken kívül Európában a legjobb eredményeket egy zürichi és két francia egyetem érte el. Az ázsiai intézmények közül a japán – a tokiói és a kiotói – egyetemek kapták a legtöbb pontot, de az ötszáz legjobb közé bejutott kínai intézmények száma is egyre nő, idén harmincöt szerepel a rangsorban.

A szomszédos országok közül Horvátország okozta a legnagyobb meglepetést, a zágrábi egyetem először került fel a sanghaji listára, míg romániai és ukrán intézmény nem jutott be az ötszáz legjobb közé.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.