A közszféra prémiumai emelték meg a bruttó béreket
Elemzők szerint a várakozásokat meghaladóan növekedtek a bruttó bérek júliusban, ami elsősorban a közszférában kifizetett bónuszoknak, prémiumoknak tudható be.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye szerint a versenyszférában a foglalkoztatás növekedésének motorja júliusban is a feldolgozóipar volt, ahol 12 hónap alatt 3,4 százalékkal nőtt az intézményi létszám. A versenyszférában alkalmazottak létszáma éves összehasonlításban viszont folytatta 2010 májusa óta tartó növekedését, 2011 júliusában 14 600 fővel többen dolgoztak a versenyszférában, mint egy évvel korábban. Ez elsősorban a feldolgozóipar dinamikus, 3,4 százalékos létszám-bővülésének volt köszönhető, de hozzájárult a bányászat és kőfejtés területén dolgozók létszámának 1,9 százalékos növekedése is - írja közleményében az NGM.
A pozitív trend nem csak a versenyszféra alkalmazotti létszáma esetében folytatódott, hanem a nettó átlagkeresetek viszonylatában is. Nemzetgazdasági szinten 6,8 százalékkal emelkedtek a nettó bérek az elmúlt év azonos időszakához képest, amely adat azonban nem veszi figyelembe a családi adókedvezmény további pozitív hatását - közölte az NGM.
Németh Dávid, az ING Bank elemzője rámutatott arra, hogy a bruttó bérek növekedését a költségvetési szektor húzta fel, a bónusz némileg eltérítette a folyamatokat, a magánszférában az idén éves szinten 3-5 százalékos növekedés lehet a bruttó bérnövekedés. A bérdinamika nem jelent különösebb nyomást az infláció alakulására, a cégek 3-4 százalék körüli inflációra rendezkedtek be, és ennek figyelembe vételével alakítják a béreket. Így emiatt a jegybanki politikán nem kell sem szigorítani, sem lazítani - jegyezte meg.
Németh Dávid kiemelte: a nettó reálbérek folyamatos növekedése pozitív tendencia, mert ez előbb-utóbb keresletnövekedést eredményezhet a gazdaságban. A költségvetési szférában meglévő folyamatos létszámcsökkentéssel felszabaduló munkaerőnek csak egy részét tudja felszívni a magánszektor, ebben némi változást hozhat a felgyorsított közmunkaprogram.
Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője szerint a foglalkoztatotti állomány összességében tekintett csökkenése mögött elsősorban az húzódik meg, hogy a költségvetési szférában 13 000 fős létszámcsökkenés volt júliusban. A versenyszféra enyhe (2 200 főnyi) növekedése nem tudta kompenzálni a költségvetési szféra létszámcsökkenését.
Az Erste Bank elemzője rámutatott arra, hogy általában a versenyszféra foglalkoztatottsága alapján lehet megítélni a gazdaság állapotot. Az év elejétől fokozatosan lassuló ütemben növekszik a versenyszférában felszívott munkaerő állomány, ebből arra lehet következtetni, hogy a következő negyedévekben nem valószínű a munkanélküliségi ráta ütemének csökkenése, vélhetően a következő másfél évben beragadhat 10 százalék fölött, viszont a kormányzati intézkedések hatására viszont vélhetően növekedhet az aktivitási ráta, és ez jó hír.
A bruttó bérekben a vártnál erőteljesebb növekedés egyértelműen a költségvetési szférában kifizetett bónuszokhoz köthető. A versenyszférát is figyelembe véve az alapfolyamatok azt mutatják, hogy nincs nagy bérnyomás a gazdaságban, ami egyrészt a fogyasztás gyengélkedését jelentheti, másrészt viszont jó hír, hogy a nemzeti bankot nem kell hogy kamatemelésre késztesse - mondta Árokszállási Zoltán.
Suppan Gergely, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. senior elemzője kiemelte: a várakozásokat meghaladóan, 6,2 százalékkal nőttek a bruttó bérek júliusban az előző évihez képest, gyorsabban az előző hónapban mért 4,7 százalékos növekedéssel összehasonlítva, amit a közszférában kifizetett prémiumok okoztak, ez feltehetően egyszeri kifizetéseknek, egyes szakmák elmaradt túlóra rendezésének köszönhető.
A Takarékbank elemzője rámutatott arra, hogy az szja változásoknak köszönhetően a nettó bérek 6,8 százalékkal nőttek, így a nettó reálbér növekedés 3,6 százalék volt, a családi adókedvezménnyel együtt mind a nettó, mind a reálbér növekedés nagyobb lehetett. A versenyszférában 3,4 százalékkal nőttek a bruttó bérek, azonban a rendszeres - prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli - bérek növekedése 4,1 százalékra lassult az előző havi 5,1 százalékról, ami igen enyhe béroldali inflációs nyomást tükröz.
A versenyszféra foglalkoztatásának éves növekedése 0,8 százalékra lassult az év elején megfigyelt 2 százalék feletti növekedésről, így a munkaerőpiac továbbra is lazának tekinthető, a foglalkoztatás növekedésének lassulása jól tükrözi a gazdasági növekedés lassulását. Egyes feldolgozóipari beruházások hatására a létszám bővülése szerény mértékben folytatódhat, azonban a belső kereslet hiánya miatt a belső piacra termelő és szolgáltató ágazatokban továbbra sem várható a munkaerő kereslet növekedése.
A foglalkoztatottak száma összességében 0,7 százalékkal csökkent a költségvetési szféra 4,7 százalékkal alacsonyabb foglalkoztatási szintje miatt, ami az átalakuló közfoglalkoztatási rendszer hatásának tulajdonítható - írja elemzésében Suppan Gergely, aki szerint az év hátralevő részében 4,5 százalék körüli bérdinamikára lehet számítani, ami az infláció csökkenése miatt növekvő reálbér növekedést eredményez. Ennek ellenére a fogyasztás feltehetően nem áll növekvő pályára a devizahitelek emelkedő terhei, illetve a lakosság óvatossági megtakarításainak felépítése miatt. Suppan Gergely elemzésében rámutat arra, hogy tovább mélyült építőipari ágazat recessziója, mivel termelés júliusban 15,4 százalékkal zuhant az egy évvel korábbihoz képest, míg 0,8 százalékkal az előző havihoz képest. Az ágazat kilátástalanságát tükrözi, hogy az új szerződések volumene 8, míg a szerződésállományé 34,7 százalékkal alacsonyabb az előző évinél.