szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A GYSEV Zrt. szerdai közgyűlése elfogadta Dávid Ilona lemondását a vezérigazgatói posztról, egyben megbízta Kövesdi Szilárdot a vezérigazgatói teendők ellátásával; a cég általános vezérigazgató-helyettese Skála János lett – áll a vasúttársaság közleményében.

Emlékeztetnek arra: a GYSEV vezérigazgatói posztjáról leköszönt, elnöki posztját megtartó Dávid Ilona a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatójaként folytatja pályafutását.

„Több éves MÁV-os és csaknem két esztendős GYSEV-es tapasztalattal elmondhatom, hogy mindkét vasúttársaság életébe beleláttam, ismerem mindkét cég felépítését, működését. A következő hónapokban az is kiderül, hogy két hazai vasút miként tud az eddiginél szorosabban együttműködni. Meglátásom szerint ez az együttműködés is segíthet a költséghatékonyság növelésében, és pozitívumokat hozhat az utazóközönségnek. Így pedig együtt mozdíthatjuk előre a közösségi közlekedés ügyét” – idézi Dávid Ilona szavait a közlemény.

Jelzik egyben: távozik a GYSEV-től Ungvári Csaba vezérigazgató-helyettes, valamint Pál László stratégiai műszaki fejlesztési vezető. A GYSEV Zrt. Közgyűlése május 24-től vasút-üzemeltetési vezérigazgató-helyettesi megbízást adott az eddigi Pályavasúti és Gépészeti üzletág vezetőnek, Kövesdi Szilárdnak, aki a testület döntése értelmében a megbízott vezérigazgatói teendőket is ellátja.

„Megbízott vezérigazgatóként határozott célom a folytonosság: hogy az eddigi irányba haladjon a GYSEV. Úgy gondolom, ez lehet a garancia arra, hogy a cég a mostani sikereket folytathassa. Külön figyelmet szentelünk a már megkezdett és a tervezett fejlesztéseknek, projekteknek. Emellett az is fontos, hogy gyümölcsöző együttműködés alakuljon ki a két vasúttársaság, a MÁV és a GYSEV között” idézik Kövesdi Szilárdot.

A GYSEV Zrt. általános vezérigazgató-helyettesi tisztségét Skála János, az eddigi Társasági Pénzügyek, és Vállalati Stratégia vezető látja el.

„Sikeres pályázatokkal továbbra is szeretnénk kihasználni az uniós források által kínált lehetőségeket. Így megtarthatjuk azt a fejlődési pályát, amely továbbra is biztos munkahelyet nyújt a GYSEV-nél dolgozó, több mint 2000 embernek” – idézik szavait.

Kedden jelentette be a MÁV Zrt., hogy  Ungvári Csabát a MÁV-START Zrt. vezérigazgatói, Pál Lászlót a MÁV Zrt. általános vezérigazgató-helyettesi posztjára nevezték ki 2012. május 21-jétől. A tájékoztatás szerint előbbi vezető a GYSEV Zrt. vezérigazgató-helyettesi posztjáról érkezett a MÁV személyszállítási leányvállalatához. Pál László a GYSEV-nél eddig  a vasúti projektjeinek előkészítéséért és lebonyolításáért felelős projektiroda vezetőjeként dolgozott.

Tudjuk, hogy Oroszország nem négy ukrán megyéért indított háborút. Mit akarhat most?

Tudjuk, hogy Oroszország nem négy ukrán megyéért indított háborút. Mit akarhat most?

Orbán: Budapestnek nem jut újabb beruházás

Orbán: Budapestnek nem jut újabb beruházás

"Drága az életünk, szeretnénk, ha tovább tartana" - az egészségügy helyzete miatt tartott tüntetést a Magyar Orvosi Kamara a Kossuth téren

"Drága az életünk, szeretnénk, ha tovább tartana" - az egészségügy helyzete miatt tartott tüntetést a Magyar Orvosi Kamara a Kossuth téren

„Ez a fickó nem ismer lehetetlent" – Igor Levit az egyik leggyilkosabb versenyművet is előadja a Müpában

„Ez a fickó nem ismer lehetetlent" – Igor Levit az egyik leggyilkosabb versenyművet is előadja a Müpában