szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Romániában a legtöbb egyetemi hallgató közgazdasági szakot végez - derült ki egy kimutatásból, amely szerint minden második egyetemet végzett személy közgazdász, jogász vagy politológus.

A román országos statisztikai intézet legfrissebb adatai szerint az elmúlt években jelentősen megnőtt az okleveles közgazdászok, jogászok és politológusok száma, miközben szakemberek szerint Románia gazdaságának fejlődési lehetőségei leginkább a mezőgazdaságban és az energiaiparban rejlenek - írta hétfőn a Ziarul Financiar című román gazdasági lap. Évente mindössze 6600 diák végez olyan szakterületeken, amely az energiaiparhoz köthető, és 2200 okleveles mezőgazdász kerül ki az egyetemekről 72 600 közgazdász, 18 ezer jogász és 13 600 politológus mellett. Romániában 2010-ben 191 ezer egyetemet végzettet jegyeztek, így elmondható, hogy minden második diplomás közgazdász, jogász, vagy politológus.

2006-hoz képest 194 százalékkal nőtt a politológusok száma, a közgazdászoké 126 százalékkal, a jogászoké pedig 76 százalékkal, miközben az energiaiparhoz köthető szakterületeken a végzettek száma 27 százalékkal csökkent, a mezőgazdászoké pedig 30 százalékkal esett vissza. Ez a visszaesés arányait tekintve nagyobb méretű olyan körülmények között, hogy a vizsgált időszakban az egyetemet végzettek aránya összesen 70 százalékkal nőtt (112 ezerről 191 ezerre).

A lap szerint a mérnökképzés háttérbe szorult az említett divatszakmákhoz képest annak ellenére, hogy a munkaerőpiacon egyre több mérnököt keresnek. Az egyetemet végzettek körében a mérnökök aránya 29-ről 22 százalékra esett vissza, miközben a közgazdászoké 30-ról 37 százalékra nőtt.

Sebastian Coe a HVG-nek: Soha nem fogom kényelmesen érezni magam azt látva, hogy biológiailag nőnek született sportolók biológiailag férfinak született sportolók ellen versenyeznek

Sebastian Coe a HVG-nek: Soha nem fogom kényelmesen érezni magam azt látva, hogy biológiailag nőnek született sportolók biológiailag férfinak született sportolók ellen versenyeznek

Aki így közlekedik, mint ez a fehérvári autós, előbb-utóbb biztos elüt valakit – videó

Aki így közlekedik, mint ez a fehérvári autós, előbb-utóbb biztos elüt valakit – videó

A „globalista elit” támadásától tartva közéleti személyiségek megalakították a Nemzeti Ellenállás Mozgalmat

A „globalista elit” támadásától tartva közéleti személyiségek megalakították a Nemzeti Ellenállás Mozgalmat

Bokros Lajos: Mit ér az a kormány, amely külső csodáktól várja saját országa fellendülését?

Bokros Lajos: Mit ér az a kormány, amely külső csodáktól várja saját országa fellendülését?