Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) és az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) is támogatja a Munkástanácsok Országos Szövetségének javaslatát, amely szerint kedvezményesen vásárolhatnának állami részt a munkavállalók olyan nem stratégiai cégeknél, ahol az állam a kisebbségi tulajdonos.
Az MSZOSZ és az Autonómok elnöke is azt mondta az MTI-nek kedden: szívesen részt vesznek az esetleges erről szóló egyeztetéseken, és a részletek kidolgozásában.
A Magyar Nemzet kedden írt arról, hogy a Munkástanácsok az őszre készíti el a munkavállalói tulajdonszerzésről szóló javaslatát, miután erről szóló indítványát pozitívan fogadta a kormányfő. Palkovics Imre a napilapnak elmondta: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től nemsokára megtudják, melyek azok a nem stratégiai jelentőségű kisebbségi állami tulajdonrészek, amelyek megvásárlására a munkavállalók lehetőséget kaphatnának.
Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke saját véleményét megfogalmazva elmondta: valószínűleg nincs sok olyan cég, amelyben "beragadt" állami tulajdon, kisebbségi részesedés van, egyben felhívta a figyelmet arra, hogy döntési, szavazati jog csak bizonyos tulajdonrész után jár. Hangsúlyozta, nincsenek ellene a Munkástanácsok javaslatának; meg kell vizsgálni, hogy mely cégekben szerezhetnének tulajdonjogot a munkavállalók, emellett a kedvezmény mértéke is számít. Hozzátette: a 90-es évek elején sikeresen működő munkavállalói résztulajdonosi program tapasztalatait is fel lehetne használni a kérdés vizsgálata során.
Borsik János, az Autonóm Szakszervezek Szövetségének elnöke is hasonló véleményt fogalmazott meg. Kiemelte, hogy - ismerve a magyar munkavállalók helyzetét és a rosszabb feltételeket teremtő új Munka törvénykönyvét - minden olyan lehetőséget meg kell ragadni, ami segíti a dolgozókat.
Az ASZSZ minél több partner bevonásával egyeztetne a munkavállalói tulajdonszerzésről - mondta az elnök. Hozzátette: a 90-es évek elején sikeresen működő munkavállalói részvényprogram tapasztalatait is fel lehetne használni a kérdés vizsgálata során. Borsik János szerint körültekintően, a munkavállalók érdekeit szem előtt tartva kell kidolgozni a részleteket, emellett érdemes lenne kiterjeszteni a tulajdonszerzést a kisebbségi tulajdonú önkormányzati cégekre is.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
Kis magyar abszurd – írja Hadházy Ákos.
Egyre jobban hasonlít a valóság az 1984-re.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”