szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Magyarország jövője részben azon múlik, hogy az egyházi intézmények kinyíljanak, és egyaránt érvényesüljenek a társadalomban az általános és az egyházi nevelési elvek - jelentette ki Balog Zoltán kedden az Egri Főegyházmegye által fenntartott iskolák szakmai tanévnyitóján.

Miközben létezik a gyermekek igényeinek elsőbbsége, szükség van arra, hogy a nevelés során elveket és értékeket képviseljenek a pedagógusok; az egyházi intézményekben ez nem jelenthet ellentmondást - mondta az emberi erőforrások minisztere a mintegy 1200 pedagógus részvételével az egri bazilikában megtartott ünnepségen.

Bár az állam nem szól bele az egyének hitéletébe, de értékeket közvetíteni kötelessége, mert a nemzeti, polgári lét lényege a szabadság és a felelősség - tette hozzá a tárcavezető.

Balog Zoltán úgy vélekedett, hogy a nemzet igazi emberi erőforrását a pedagógusok jelentik, akik nélkül nemhogy sikeressé, "de boldoggá sem válhat Magyarország." Az ő érdeküket is szolgálja a jelenlegi kormányzat oktatáspolitikai alapelve, amely szerint az oktatás nem pusztán a szülőknek és gyermekeiknek nyújtott szolgáltatás, hanem szolgálat, felelősségvállalás az állam és a pedagógusok részéről a felnövekvő generációkért.

Ennek jegyében fogalmazták meg az új köznevelési rendszer legfontosabb feladatait, a XXI. századi színvonalú tudás átadásán túl a képességfejlesztést, a személyiség kibontakoztatásának elősegítését, a felzárkóztatást és a tehetséggondozást. Éppen a felzárkóztatást szolgálja - folytatta -, hogy 2014-től minden 3 éves gyermek számára kötelezővé válik az óvoda. Ugyanis ma a 6 esztendős gyerekek fele iskolaéretlennek bizonyul.

Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a roma gyerekek felzárkóztatása nemzetstratégiai ügy, és éppen a többség érdeke. Ugyanis, ha romák és mélyszegénység ügyében nem tudunk előrelépni, valamennyiünknek rosszabb lesz.

Ugyanakkor az esélyegyenlőséget szolgálja, hogy a 2013 szeptemberétől a legkisebb önkormányzatnak is lehetősége lesz arra, hogy alsó tagozatos oktatást működtessen. Az állam ehhez biztosítani fogja a pedagógust és a megfelelő infrastruktúrát.

Arról is szólt, hogy az egyházi oktatási intézmények sikere azon is múlik, hogy vonzóakká tudnak-e válni a szülők és a diákok számára. Amennyiben így lesz, akkor az egyházi oktatás további térnyerése várható, amelyet üdvözöl a kormányzat - mondta a miniszter.

Ternyák Csaba egri érsek az ünnepségen azt hangsúlyozta, hogy az iskola akkor teljesítheti nevelési feladatát, ha pedagógusok támpontot mutatnak a fiataloknak, ezért a pedagógusoknak ilyen biztos ponttá kell válniuk.

Az a feladatuk, hogy megismertessék és elfogadtassák a felnövekvő nemzedékekkel a társadalmi szabályokat, mert így járulhatunk hozzá a rend és a társadalmi béke fenntartásához. Ugyanis valamennyiünkre érvényesek a társadalom és az isten törvényei egyaránt - mondta a főpap.

Műtüdővel mentették meg egy koronavírusos kismama életét, 69 nap után került ki az intenzívről

Műtüdővel mentették meg egy koronavírusos kismama életét, 69 nap után került ki az intenzívről

Radar360: Bident beiktatták, nekilátott rendet rakni Trump után

Radar360: Bident beiktatták, nekilátott rendet rakni Trump után

Kijött egy frissnek mondott videó a három hónapja eltűnt Jack Máról

Kijött egy frissnek mondott videó a három hónapja eltűnt Jack Máról