szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Bár ártatlannak vallja magát adócsalás vádjában, lemondott posztjáról Foltányi Árpád, a Kapuvári Hús Zrt. elnöke - számolt be a Kisalföld.

Lemondott a Kapuvári Hús Zrt. igazgatósági elnöki posztjáról Foltányi Árpád, aki ellen nyomozást folytat az adóhatóság - írta szombati számában a Kisalföld.

A férfi a gyanú szerint korábbi tisztségében, gazdasági vezetőként követett el ötvenmilliós adócsalást. Foltányi Árpád a lapnak jelezte: ártatlannak tartja magát, de az ügy megnyugtató lezárulásáig nem vállal a társaságban semmilyen feladatot - olvasható a cikkben.

A Heti Válasz korábban azt írta a hozzá került dokumentumokra hivatkozva: az írásba foglalt szerződések szerint a termelőtől közvetlenül a feldolgozóhoz szállított húsáru magyarországi importőre olyan vállalkozás volt, amely a kapuváriaknak kiállított számla áfatartalmát "elmulasztotta" befizetni, holott vevője a saját elszámolásában azt már levonta.

A csehek tényleg megcsinálták méregdrága szuperautójukat

A csehek tényleg megcsinálták méregdrága szuperautójukat

Nehammer lemond az ÖVP vezetéséről és a kancellári tisztségről is, miután elakadtak a tárgyalások az Osztrák Néppárt és a szociáldemokraták közt

Nehammer lemond az ÖVP vezetéséről és a kancellári tisztségről is, miután elakadtak a tárgyalások az Osztrák Néppárt és a szociáldemokraták közt

Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst

Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst

Nemzetközi lapszemle: Fico ugyanazt csinálja, mint Orbán - az uniót hibáztatja saját rossz gazdaságpolitikája helyett

Nemzetközi lapszemle: Fico ugyanazt csinálja, mint Orbán - az uniót hibáztatja saját rossz gazdaságpolitikája helyett