Pályázat indul olaszt tanító iskoláknak

Pályázatot hirdet a budapesti Olasz Kultúrintézet az olasz nyelvet oktató mintegy 250 magyar iskola diákjainak.

  • MTI MTI
Pályázat indul olaszt tanító iskoláknak

A Ciao! Beszéljünk olaszul? pályázatra, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma védnökségével és a magyarországi olasz nagykövetség együttműködésével hirdettek meg, minden diák jelentkezhet, így azok is, akik nem tanulnak olaszul - közölte az Olasz Kultúrintézet az MTI-vel. 

Mint írták: a kezdeményezés célja, hogy a figyelmet az olasz nyelvre irányítsák és hangsúlyozzák a Budapesten jelen lévő olasz cégek érdeklődését azok iránt, akik már egészen fiatal korban elsajátítják az olasz nyelvet.

Az oktatási szintenként (alap-, közép-, felsőszint) kiírt pályázat alapján a résztvevőknek egy olasz nyelvű szöveget kell írniuk. A pályázat szövegét és a részvételi feltételeket minden érdekelt iskola megkapja. Összesen 18 diák kap díjat (három nyelvi szinten, szintenként két, olaszul tanuló és olaszul nem tanuló kategóriában).

A díjátadó ünnepséget a következő olasz nyelv hete a világban (október 15-21.) rendezvénysorozat alkalmával tartják. A felajánlott díjak között többi között technikai eszközök, - számítógép, DVD-lejátszó - valamint könyvek, CD-k, ingyenes nyelvtanfolyamok szerepelnek.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.