szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az Észak-alföldi Régióban a foglalkozatás növelésében sokat segíthet a munkahelyvédelmi akcióterv Pósán László fideszes országgyűlési képviselő szerint.

A kormánypárti politikus szerdai sajtótájékoztatóján Debrecenben kitért arra, hogy a régióban sok a munkanélküli és a szakképzetlen ember, így bizonyára jótékony hatásai lesznek a munkahelyvédelmi akciótervnek, amelynek általános vitáját kedden tartották az Országgyűlésben.

A Fidesz debreceni elnöke emlékeztetett arra, hogy az akcióterv elsődleges célja a meglévő munkahelyek megőrzése és új munkahelyek létrehozásának segítése gazdaságpolitikai eszközökkel.

Pósán László kiemelte: a dokumentum érinti a kisadózó vállalkozásokat, hatmillió forint éves bevételig az összes adójuk havi 50 ezer, nem főállású vállalkozásban 25 ezer forint lesz a tervezet szerint.    Az a tervezett intézkedés, amely 100 ezer forint havi bruttó jövedelemig csaknem felére csökkenti a jövedelemre rakódó munkáltatói terheket a 25 év alattiak és az 55 év felettiek esetében, megkönnyíti a munkavállalást - hívta fel a figyelmet.

Hozzáfűzte, hogy számításaik szerint ezek az intézkedések alkalmazottanként 174 ezer forinttal csökkentik évente a munkaadók kiadásait.

Hasonló megtakarítást érhetnek el a munkaadók a szakképzettség nélküliek, s még többet a tartósan álláskeresők, valamint a gyes-ről, gyed-ről visszatérők alkalmazásával - ismertette Pósán László.

Ahány táj, annyi szokás: újév-köszöntő hiedelmek a világban a szőlőszemtől a kristálygömbig

Ahány táj, annyi szokás: újév-köszöntő hiedelmek a világban a szőlőszemtől a kristálygömbig

M1-es autópálya: már 15 kilométeres a torlódás Tatánál

M1-es autópálya: már 15 kilométeres a torlódás Tatánál

MNB: Három óriási gyár 2025-ös beindulása lökhet a gazdaságon nagyot, de a profitot és a bérek egy részét ki is viszik az országból

MNB: Három óriási gyár 2025-ös beindulása lökhet a gazdaságon nagyot, de a profitot és a bérek egy részét ki is viszik az országból

Mennyit költhet el Orbán Viktor az indiai családi útra?

Mennyit költhet el Orbán Viktor az indiai családi útra?