szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az egyciklusú képzés visszaállításával együtt teljesen megújítja a tanárképzését a Debreceni Egyetem (DE), amelynek vezetése jelentős javulást vár a "bolognai rendszer által előidézett válság felszámolása" után - jelentette be Gaál István, a DE Tudományegyetemi Karok centrumának elnöke kedden sajtótájékoztatón a városban.

Jelenleg 50-60-an végeznek tanárszakokon intézményükben a korábbi 200-250 helyett.

A tanárképzésben ismét két szakot kell majd elvégezniük a hallgatóknak, elválasztják egymástól az általános és középiskolai oktatók képzését, és egy évre növelik a gyakorlati időt.

"Ez azonban nem oldja meg a tanárképzés minden problémáját, csak az életpályamodell kialakításával javulhat a helyzet. Addig ugyanis, amíg csak nehezen lehet megélni egy tanári fizetésből, nem várható, hogy a diákok számára ez vonzó pálya legyen" - mondta Gaál István.

Hozzátette: a 2005-ben bevezetett kétszintű képzés még nem érezteti negatív hatásait a gyakorlatban, de ha a következő tanévtől nem állna vissza a régi rendszer, akkor már középtávon is súlyos tanárhiány léphetne fel.

A centrumelnök elmondta, hogy október 19-én a tanárképzés témájában konferenciát rendeznek, ahol a többi egyetemmel és a kormány képviselőivel megvitatják, milyen összehangolt gyakorlati lépéseket kell tenniük ahhoz, hogy az új, egyciklusú rendszert 2013 szeptemberében el tudják indítani.

Csorba Péter, a DE-TEK oktatási és tanárképzési elnökhelyettese kifejtette: mivel minden tanárnak két szakot kell elvégeznie, megszűnik a minorszakok rendszere. Erre azért van szükség, mert sokszor nem tudják a kötelező óraszámukat megtartani a csak egy szakon végzett tanárok.

 Szabad lesz a szakválasztás, bármilyen párosítást választhatnak majd a hallgatók - közölte, jelezve, hogy a DE 19 tanárszakjával a teljes általános és középiskolai spektrumot lefedi.

Csorba Péter elmondta: az általános és középiskolai tanárok képzése három évig közösen halad, akkor pedig választaniuk kell, hol szeretnének majd tanítani. Ennek megfelelően az általános iskolákba készülők 4+1 éves, míg a leendő középiskolai tanárok 5+1 éves képzésben vehetnek részt.

Szólt arról is, hogy a gyakorlati idő fél évről egy évre növelésével megelőzhető, hogy a hallgatók a februári végzésük után akár szeptemberig munkanélküliek legyenek, általában ugyanis az új tanévhez igazítják az iskolák a tanárfelvételt.

Csorba Péter az MTI érdeklődésére elmondta: még nem dőlt el, hogy bevezetik-e a felvételit, ezt majd csak a többi egyetemmel egyeztetve tehetik meg, de elbeszélgetést valószínűleg mindenkivel lefolytatnak majd.

Chrappán Magdolna, a DE Neveléstudományok Intézetének igazgatója az MTI felvetésére közölte: a természettudományos tárgyak esetében szükséges lehet külön ösztöndíjrendszer kialakítására is, hiszen ott a legsúlyosabb a tanárszakos hallgatók hiánya.

Rijád megüzente Teheránnak, hogy kössék meg az atomalkut Trumppal, különben egy izraeli támadást kockáztatnak

Rijád megüzente Teheránnak, hogy kössék meg az atomalkut Trumppal, különben egy izraeli támadást kockáztatnak

Lengyel Tamás a Fülkében: Összetartozunk, ez az országunk, együtt csináljuk ezt az egészet

Lengyel Tamás a Fülkében: Összetartozunk, ez az országunk, együtt csináljuk ezt az egészet

Izgalmas meccsen harcolta ki a döntőbe jutást a Győr a kézilabda BL-ben

Izgalmas meccsen harcolta ki a döntőbe jutást a Győr a kézilabda BL-ben

Hallgassa meg, zseniális: zenévé alakított egy madárdalt a mesterséges intelligencia – videó

Hallgassa meg, zseniális: zenévé alakított egy madárdalt a mesterséges intelligencia – videó