szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke szerint már meg kellett volna kezdeni a tárgyalásokat a jövő évi bérekről, ahogy ez az elmúlt húsz évben október közepén minden évben megtörtént.

Borsik János hétfőn Kaposváron sajtótájékoztatón kifejtette: sürgető lenne az országos bérmegállapodás a kormány, a kilenc munkavállalói érdekképviselet és a hat szakszervezeti konföderáció között annak érdekében, hogy a helyi szakszervezetek tudják, milyen mozgásterük van, mi az, amit reálisan el tudnak érni a munkaadóknál.

Törvénymódosítással vagy ráolvasással nem lehet megoldani a gondokat - fogalmazott Borsik János, aki az ez évi tapasztalatokat összegző, nyílt és mielőbbi tárgyalás szükségességét szorgalmazta. Elmondta: a szakszervezetek azzal lennének elégedettek, ha már tárgyalóasztalhoz tudnának ülni, és legalább érezhető javulást tudnának elérni.

Az országos szintű tárgyaláson a létminimum és a minimálbér közötti különbség csökkentésében, valamint a reálkeresetek 2 százalékos emelésében kellene megállapodni - mondta az érdekképviseleti vezető. Emlékeztetett arra, hogy az idén éves szinten 4 százalékkal csökkenek a reálkeresetek, miközben a nettó minimálbér az idén is a tavalyival azonos - 60 915 forint -, míg a létminimum már 2011-ben 83 ezer forint volt. 

"Ha 6-6,5 százalékos inflációnövekménnyel számolunk, akkor 2013-ban 94 ezer forintra fog emelkedni a létminimum összege - hívta fel a figyelmet Borsik János. Rámutatott: nemcsak a minimálbér és létminimum közötti olló nyílik egyre inkább, hanem az új Munka törvénykönyvéből adódó változások miatt az alacsony és magas keresetek közötti is. 

Ezzel a gazdasági környezettel és gazdaságpolitikával a magyar kormány nem tud jelentős számú új munkahelyet teremteni - hangsúlyozta a szakszervezeti vezető.

31 gyorshajtót fogtak a múlt héten a XVIII. kerületben

31 gyorshajtót fogtak a múlt héten a XVIII. kerületben

A Megafonhoz kerülhet az Origo

A Megafonhoz kerülhet az Origo

Brutális számítógép kell az új Doomhoz: itt van minden, amit a játékról tudni érdemes – videó

Brutális számítógép kell az új Doomhoz: itt van minden, amit a játékról tudni érdemes – videó

Szerbia, ahonnan elillant a félelem

Szerbia, ahonnan elillant a félelem