szerző:
Ivanyos Judit
Tetszett a cikk?

Mi az, ami ötletesnek és mi az, ami már furcsának számít egy állásinterjún? Melyek azok a tipikus hibák, amiket a jelentkezők el szoktak követni? Mi a jó önéletrajz? Hogyan talált két magyar fiatal reklámos állást egy New York-i óriáscégnél? Ezekre a kérdéseikre kaphattunk választ a MediaGO előadás-sorozatán.

„Az egyik ismerősömet behívták egy állásinterjúra, biciklivel ment és eleredt az eső, a lány teljesen elázott, amikor megérkezett a céghez. A táskájában csak egyetlen váltásruha volt: egy rózsaszín pizsama, nem akart megfázni így felvette – végül persze nem hívták vissza” – mondta az előadás egyik résztvevője.

A MediaGo Közhasznú Alapítvány ingyenes, 10 alkalmas workshop-sorozatot indított októbertől „kreatív álláskeresési módszerek” címmel, főként pályakezdőknek. A heti egy alkalmas program célja, hogy különböző ötletes álláskeresési módszerekkel mutassák be a tudatos karrierépítés lehetőségét. Ezen a héten a kínos interjúkérdésről, a kellemetlen szituációkról és a deviáns álláskeresőkről volt szó. „Hibázni emberi dolog, csak van, amikor ciki" ezzel a Woody Allen-idézettel indult Csarnai Marianna a szervezet önkéntesének előadása, ami során a résztvevők a munkaerőpiac „szigetére" képzelhették magukat és sorra vehették az álláskeresés lépéseit, az esetleges hibákkal együtt. A szervezők azt mutatták be, hogy hogyan lehet felkészülten érkezni a munkaerőpiacra.

Furcsa vagy kreatív?

Egyre fontosabb képesség a munkaerőpiacon a kreativitás, ám ennek is megvannak a határai, fontos, hogy úgy alkalmazzuk az érdekes ötleteket, hogy közben tisztában legyünk az alapvető mintákkal. A előadók az ajánlják, hogy már az interjú előtt alakítsuk ki saját személyi brandünket – például készítsünk saját blogot, tegyünk fel a netre videót egyéni elképzeléseinkről és ötleteinkről, a lényeg, hogy minél szakmaiabb és kreatívabb legyen – hangsúlyozta Csarnai.

Ajánlott minél rövidebb, tömörebb önéletrajzot készíteni, ne taglaljuk oldalakon keresztül, hogy hol születtünk és mi volt a nagyapánk foglalkozása. Csak akkor érdemes képet felrakni, ha valóban jó és hivatalos és kisméretű – a buliképet, csőtoppos fotót inkább hagyjuk ki. Próbálkozhatunk ötletes megoldásokkal, például az álláshoz illő photoshop készítésével vagy, ha esetleg egy csomagolócéghez jelentkeznénk egy dobozra is ráilleszthetjük önéletrajzunkat. Az interneten mindenféle érdekes ötletet találhatunk, érdemes ezeket kipróbálni.

A motivációs levél akkor jó, ha nem az önéletrajzban foglaltakat tartalmazza és az adott pozícióra van ráhangolva. Fontos kihangsúlyozni, miért ível bele a karrierünkbe az állás, ahova jelentkezni szeretnénk – mondta Csarnai.

Mit ne csináljunk az interjún?

A késés az interjúkon is nagy hibának számít, ha mégis előfordul, érdemes jelezni telefonon, hogy tudjanak számolni azzal, hogy később érkezünk. Az is nagyon fontos, hogy az alkalomhoz illően legyünk felöltözve – kínos lehet a szakadt harisnya, a lekopott körömlakk vagy az olykor praktikusnak érzett zokni-szandál kombináció – ha nem vagyunk biztosak a megfelelő öltözetben előzetesen érdemes rákérdezni a cég HR-s alkalmazottjánál.

Tipikus hibának számít, hogy a jelentkező nem emlékszik, milyen pozícióra és melyik céghez is jött, ezeknek is mindenképpen érdemes utánanézni az interneten, a vállalat honlapján vagy hivatalos Facebook-oldalán az interjú előtt. A kínos szituációkat is lehet kezelni, ha zavarban vagyunk, érdemes egy pohár vizet kérni vagy egy tollat, amibe „bele tudunk kapaszkodni”. Ajánlott figyelni a bemutatkozásnál a kézfogásra és arra, hogy meg tudjuk jegyezni, hogyan szólítsuk interjúzónkat, ezért érdemes nem ugyanabban a pillanatban kimondani nevünket a kérdezőnkkel – hívta fel a figyelmet Keszthelyi Christian, a workshop egyik önkéntese.

Semmiképp se kérdezzük meg, hogy „mennyit fogok keresni?”, addig, amíg erre nem adnak alkalmat. Általában a második-harmadik interjún szokott szóba kerülni a fizetés, de sokszor már az önéletrajzban kérik, hogy tüntessük fel, mennyiért vallanánk el az állást. Jó tanács: érdemes az elvártnál egy kicsit magasabb számot mondani, mivel általában az általunk meghatározott skála legalacsonyabb összegét fogják végül ajánlani. Nem érdemes azt sem megkérdezni, hogy „hányan jelentkeztek a pozícióra?”, vagy „mikor lehet szabadságot kivenni a cégnél?”. Az is nagyon rosszul hangzik, ha folyamatosan azt ismételgetjük, hogy „mint már elmondtam” vagy „ahogyan az önéletrajzomban is leírtam”, ezzel, azt éreztetjük, hogy nem kapunk elég figyelmet. Az interjút készítő sokszor direkt teszi fel ugyanazt a kérdést, így próbálja kideríteni, hogy blöfföltünk-e – mondta Tollas Attila az első alkalom előadója.

Kínos kérdések

Vannak diszkrimináló kérdések, jog szerint nem tehetnének fel nekünk, ám a valóságban előfordulhat, hogy megkérdezik. „Mikor szeretne gyereket szülni?” „Van barátja/ barátnője?” „Tartozik-e valamilyen politikai vagy vallási szervezethez?” Fontos, hogy ezekre nem kell válaszolnunk és ezt érdemes is tudtára adni a kérdezőnek.

Ugyanakkor bizonyos kérdéseket feltehetnek, a résztvevők nagy része legalábbis beszámolt olyan helyzetről, amikor kínos kérdésre kellett válaszolnia. „Mennyi idő múlva szeretné elnyerni a főnök állását?” „Milyen illat lenne?” „Hogyan jellemeznék Önt a barátai?” Ilyenkor az a legjobb, ha nem jövünk zavarba, esetleg egy jó poénnal is reagálhatunk vagy megmondhatjuk, hogy szerintünk nem az a fontos, hogy milyen az illatunk, hanem hogy szakmailag alkalmasak vagyunk a pozícióra. Ha azt kérdezik tőlünk, hogy mik a gyengeségeink, ne soroljuk fel a hibáinkat, inkább mondjuk el, miben szeretnénk még többet fejlődni. Ám nem szabad átesni a ló túloldalára, próbáljunk meg szerények maradni – hangsúlyozta Keszthelyi.

A mosdón keresztül jutottak álláshoz
Úgy tűnik, érdemes néhol hajmeresztően kreatív ötletekhez is nyúlni. Két magyar, Papp Ákos és Szloboda László, a Miami Ad Schoolban végzős, huszonnégy éves reklámosok kilenc New York-i vállalat vécéjébe helyezték el "The Toilet Book" nevű portfóliójukat, idén március elején. Az ügynökségekhez úgy jutottak be, hogy vagy a biztonságiakat kérték meg, hogy hadd mehessenek el a mosdóba, vagy azt mondták, hogy egy ismerősükhöz jöttek. Az akció nagy sikert aratott, hat ügynökség pedig be is hívta őket állásinterjúra, végül az egyik New York-i cég, a BBDO felvette őket – írja az Aol, amerikai hírportál. "Egyáltalán nem volt negatív fogadtatása. Mindegyik igazgató nevetett, és örültek, hogy megértettük az egyik problémájukat, vagyis hogy hogyan nézzék át ezt a sok portfóliót, amit kapnak" – nyilatkozta az Aolnak Papp.
„Ez az első olyan lemezanyag, aminek az írása közben józan voltam” – Analog Balaton-interjú

„Ez az első olyan lemezanyag, aminek az írása közben józan voltam” – Analog Balaton-interjú

Magas részvételi aránnyal startolt a voksolás a sorsdöntő román parlamenti választásokon

Magas részvételi aránnyal startolt a voksolás a sorsdöntő román parlamenti választásokon

„Ha nem szeretsz olvasni, annak talán a legfőbb oka az, hogy még nem találtál rá a megfelelő könyvre”

„Ha nem szeretsz olvasni, annak talán a legfőbb oka az, hogy még nem találtál rá a megfelelő könyvre”

A grúz államfő bejelentette, nem fog távozni hivatalából, amikor lejárna a mandátuma

A grúz államfő bejelentette, nem fog távozni hivatalából, amikor lejárna a mandátuma