Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Csoportos létszámleépítést jelentenek be ma a Gyulai Húskombinátnál - értesült a nol.hu.
A 360 embert foglalkoztató dolgozói állományból 300 embert leépítését jelentették be hétfőn - írja a nol.hu. A lap úgy tudja, a megmaradt dolgozók a karbantartáshoz, állapotmegőrzéshez kellenek majd.
Máté Istvánné felszámolóbiztos a lapnak elmondta, hogy a szakszervezeti egyeztetések végével, december 3.-a után lehet bejelenteni a lépést a munkaügyi központnak.
A múlt héten – amikor 29 embert voltak kénytelenek elküldeni – még abban reménykedtek a társaságnál, hogy a bíróság nagyon gyorsan dönt arról, hogy a cég számlájára vagy céget korábban működési hitellel „ellátó” bankokhoz kerüljön az a mostanra 240 millió forint, amelyet a társaság a vevőitől vár. Ez a pénz a felszámolás megindulása óta halmozódott, és a cég vásárlói azért nem fizették ki, mert nem volt tisztázott, hogy hova is kellene utalniuk.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.