szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Péntekig még jelentkezhetnek a fiatalok a jövő év márciusában induló Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogramra, a pályázat célja a közszolgálat iránt elkötelezett szakemberek utánpótlása - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kedden.

A KIM társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárságának tájékoztatás szerint a jelentkezési határidő november 30., az ösztöndíjra a http://www.kozigosztondij.gov.hu/ oldalon lehet regisztrálni.

Harmadik alkalommal hirdették meg a pályázatot, amelynek célja a jól képzett, szakmailag elhivatott és a közszolgálat iránt elkötelezett szakemberek utánpótlása. A programban 2011 óta 450 fiatal kapott lehetőséget arra, hogy tíz hónapos szakmai tapasztalatot szerezzen egy uniós tagállamban vagy valamely hazai közigazgatási intézményben - írták.

A program a 2010-ben megkezdett közigazgatási reform része, és a kormány tudatos, a fiatalok felé nyitó, a közszolgálati tisztviselők továbbképzését ösztönző személyzetpolitikájának fontos eleme - zárul a közlemény.

Kövér László levelet küldött a parlamentből kitiltott Gelencsér Ferencnek

Kövér László levelet küldött a parlamentből kitiltott Gelencsér Ferencnek

Látványos, de értelmetlen rombolás: Sherman tankkal hajtottak át egy Teslán – videó

Látványos, de értelmetlen rombolás: Sherman tankkal hajtottak át egy Teslán – videó

Újítás a Netflixen: ugyanahhoz a filmhez vagy sorozathoz mindenki más-más előzetest lát majd

Újítás a Netflixen: ugyanahhoz a filmhez vagy sorozathoz mindenki más-más előzetest lát majd

Skizofrén élménygép: teszten a finoman kemény Mercedes-AMG CLE 53 sportkupé

Skizofrén élménygép: teszten a finoman kemény Mercedes-AMG CLE 53 sportkupé