Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A bajor gyártó talált még néhány eddig szunnyadó kilométert villanyos szedánjai hajtásláncában.
A BMW négy évvel ezelőtt mutatta be általunk is alaposan letesztelt elektromos hajtásláncú i4-es szedánját, mely most némi frissítésen esett át.
A müncheni központú vállalat arról számolt be, hogy a BMW i4 alapmodelljei mostantól nagyobb távolságot képesek megtenni egy-egy töltéssel.
A hátsókerék-hajtású szimpla motoros i4 eDrive35 és az i4 eDrive40 fogyasztását az új szilícium-karbid félvezető alkatrészekkel szerelt új SiC inverternek köszönhetően 4,5 százalékkal sikerült csökkenteni, ami 22 kilométerrel nagyobb hatótávval kecsegtet.
A júliustól rendelhető új i4 eDrive35 428 kilométert, az i4 eDrive40 pedig 510 kilométert tud megtenni egy töltéssel.
Az i4 286 lóerős legolcsóbb alapmodellje jelenleg 21,5 millió forintba kerül Magyarországon, a 340 lovas erősebb verzióért pedig alaphangon 25,4 millió forintot kell fizetni.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.