szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Fogyatékkal élők foglalkoztatását segítő központ nyílik Budapesten. A központot vezető Kézenfogva Alapítvány szakmai vezetője elmondta: 75 fogyatékos és megváltozott munkaképességű embert készítenek fel munkavállalásra, majd segítenek nekik elhelyezkedni.

A központ négy, úgynevezett védett foglalkoztatót is segít majd, hogy minél sikeresebben működjenek, és így kevésbé függjenek az állami támogatástól.

A program részeként olyan integrációs módszereket ismertetnek meg nyílt munkaerő-piaci cégekkel, amelyekkel azok eredményesebben tudják foglalkoztatni a fogyatékos embereket – magyarázta Kogon Zsófia szakmai vezető.

A 200 millió forintos projekt célja, hogy javuljanak a fogyatékos emberek foglalkoztatásának mennyiségi és minőségi jellemzői, az általuk végzett munka váljon verseny- és piacképessé, továbbá minél több munkahelyen valósuljon meg az integrált foglalkoztatás.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára elmondta: a kormány tervei szerint még idén úgy módosítják a közbeszerzési szabályokat, hogy az állami beszerzésekkor - meghatározott esetekben - kötelező legyen ajánlatot kérni olyan cégektől, amelyek több mint ötven százalékban fogyatékos vagy megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztatnak.

Az új szabályozás az egészségügyi és a szociális intézményi közbeszerzésekre vonatkozna – tette hozzá Fülöp Attila.

A projekt májusban indult, és a Társadalmi Megújulás Operatív Program támogatja.

Lehallgatás elleni eszközöket ajánlottak az EP szakemberei a Magyarországra utazó képviselőknek

Lehallgatás elleni eszközöket ajánlottak az EP szakemberei a Magyarországra utazó képviselőknek

Az élet nyomaira bukkanhattak egy idegen bolygón, 124 fényévre a Földtől

Az élet nyomaira bukkanhattak egy idegen bolygón, 124 fényévre a Földtől

A Fehér Ház szerint kizárt, hogy valaha is visszaengedjék a tévedésből kitoloncolt salvadori férfit

A Fehér Ház szerint kizárt, hogy valaha is visszaengedjék a tévedésből kitoloncolt salvadori férfit

Áttörés: elkészült az első tabletta, amely olyan hatékony, mint a mindenkit lefogyasztó csodainjekció

Áttörés: elkészült az első tabletta, amely olyan hatékony, mint a mindenkit lefogyasztó csodainjekció