szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az Ernst & Young, a világ egyik vezető tanácsadó cége a tervek szerint újabb tíz százalékkal bővíti munkatársai számát az ősszel induló, következő pénzügyi évben Magyarországon - közölte a társaság.

Elsősorban utolsó éves és frissdiplomás pénzügyi, gazdasági és jogi végzettségű fiatalokat keresnek. A cég már az egyetemi évek alatt igyekszik bemutatni a kínált lehetőségeket és megtalálni a jövő legsikeresebb tanácsadóit.

A könyvvizsgálattal, üzleti, adó-, és tranzakciós tanácsadással foglalkozó cégnél több mint ötszázan dolgoznak jelenleg Budapesten. A vállalat az elmúlt évben mintegy félszáz új munkahelyet hozott létre, tíz százalékkal bővítve munkatársainak számát. Ezt követi a most meghirdetett, újabb tíz százalékos bővítés.

Az Ernst & Young a világ több mint 140 országában van jelen, összesen több mint 700 irodával. A cég bevétele a 2012-es pénzügyi évben megközelítette a 24,5 milliárd dollárt.

Komoly problémák vannak az Apple-nél, egyes MI-funkciókra lehet, hogy még éveket kell várni

Komoly problémák vannak az Apple-nél, egyes MI-funkciókra lehet, hogy még éveket kell várni

Adrien Brodynak Oscar-díjat hozott A brutalista, pedig a HVG-nek azt mondta, sokáig úgy tűnt, nélküle csinálják meg a filmet

Adrien Brodynak Oscar-díjat hozott A brutalista, pedig a HVG-nek azt mondta, sokáig úgy tűnt, nélküle csinálják meg a filmet

Ennek a 34 éves Mercinek az árából kijön egy vadonatúj 802 lóerős S-osztály

Ennek a 34 éves Mercinek az árából kijön egy vadonatúj 802 lóerős S-osztály

Az állampapíroktól a tőzsdék felé fordulhatnak a K&H-s ügyfelek

Az állampapíroktól a tőzsdék felé fordulhatnak a K&H-s ügyfelek